61359. lajstromszámú szabadalom • Tányérmosogatógép
együtt azon célból, hogy az (e') tárcsát, mindenkori helyzetében rögzítse. Az (e) tengelyre hat (m') esuklórúd közvetítésével, az (m"J csap körül elforgó (m) lábító melynek lenyomása által a tányértartótárcsa, legfölsőbb helyzetébe emelhető. A tisztítandó tányérok megfogása céljából, a csillagalakú tárcsa mindegyik karjának végén, két-két (f, f') nyúlvánnyal van ellátva. Az egyik hosszabb (f) nyúlvány szabad végén (j) ívalakú rúgót hord, mely szabad végein a tányér szélének megfogására alkalmas, (j'j pofákat hord. A másik rövidebb (?) karhoz, (g') csap körül elforgathatóan van egy (g, i) szögemelő erősítve, mely egyik szabad (g) végén, ugyancsak (j, j') tányértartórúgót hord, míg az (i) kar az (a') házon alkalmazott (i') ütközővel működik együtt olykép, hogy az (e) tárcsa legfölsőbb helyzetében a (g) kar, az (f) kartól a (h) rúgó ellenében kissé távolodni kénytelen, miáltal a (d) tányér könnyen kivehető, illetve betehető, Ez természetesen csakis azon tányérra vonatkozik, mely az (a') háznak (a") résébe esik bele. Ezen helyzetben a (d) tányér nekitámaszkodik az (e'J csillagalakú tárcsa (d') karvégének, mely sugárirányban elállítható azon céiból, hogy a készülék a különböző nagyságú tányérokhoz alkalmazkodhassék. A (b) tartáayban, mely meleg, lúgos vízzel van megtöltve, a tányérok lesúroltatnak. Ezen célra 3. ábrán részletezett módon, {b) tartányban (n, n) forgathatóan ágyazott kefék vannak, melyek közül az egyik (n') rúgó hatására, nyomódik neki a másiknak. Mindkét tárcsa hajtását, (o, o) kúpkerekek közvetítésével nyeri. A megtisztított tányéroknak szárazra törlése, a (p) térben történik. Legegyszerűbben azáltal, hogy a tányér két (p', p') gyorsan forgó kefehenger közé jut, melyek a tányérról a nedvességet leszedik és a röpítőerő folytán maguk is víztelenednek. A szétfröcscseat víz (c') csatornán át, juthat be a (c) langy os víztartány ba. 7. ábrán látható a tányértörölgető berendezésnek egy második kiviteli alakja, melynél azon (p', p') kefehengerek körül melyek a (d) tartányt közrefogják, (p") vászon fut, mely (q) tengelyről lecsavarodva, (q'j tengelyre fölcsavarodik, míg a (q") henger, vezetésre szolgál. 8. ábrán látható 7. ábrához hasonló kiviteli alak azon különbséggel, hogy ennél a (p') kefehengerek körül futó (p") vászon, mint végtelen szalag van kiképezve, mely számos (q') vezetőhenger körül hosszú úton fut ide-oda, mely útjában az (r) melegítőláng hatására, az (s) helyen belépő és (s') helyen távozó meleg levegő által, meg is száríttatik. Az (n, n) kefehengerek valamint a (p', p') kefehengerek, 2. ábrán látható módon (o) kerékáttétel és (o', o") szalaghajtások közvetítésével kapcsolatban állnak egymással úgy, hogy egyetlen (t) kézikerékről forgásba hozhatók, de természetesen a gép működtetése villamos vagy bármely más erővel is történhetik. A gép működése és használati módja az eddigiek alapján a következő. Ha az (m) lábítóra gyakorolt nyomás folytán, a tányértartó (e') tárcsa fölemelkedik, úgy a baloldali fölső (f, g, j') tányértartó megjelenik az (a") részben, egyidejűleg pedig az (i') ütközőnek nekinyomódó (i) kar, a (g) tányértartókat (h) rúgó ellenében kissé eltávolítja úgy, hogy a (d) tányér az (a") résen át könnyen betehető a (j) fogórugók közé,, miközben a (d') kar végnek támaszkodik alsó szélével mindaddig, míg az (e') tárcsa lesülyesztése által a fogórugók nem fogják meg a tányért (j') pofájukkal. Az (e') tárcsa lesülyesztésekor az egyik baloldali alsó tányér, a (b) surolótartányba, a másik jobboldali alsó tányér a (c) öblítőtartányba, a. jobboldali középső tányér pedig a (p) törölgetőkamrába jut. Ezen helyzetben a (t) kézi kereket forgásba hozzuk, miáltal a (n, n) kefék a tányért lesúrolják, (p' p') kefék pedig szárazra törölik. A (t) kézikeréknek egy-kétszeri forgatása után az (m) lábítóra ismét rálépünk, miáltal az (e'j tárcsa fölemelkedik és (k, k') kilincsberendezés hatására egyetlen osztással el is fordul és az (a") résben megjelenik egy darab megtisztí-