61343. lajstromszámú szabadalom • Nyolc napig járó ismétlőszerkezetű ingaóra központi felhúzószerkezettel

rúd állását szabályozza, valamint vele együtt forog az (o') 12 szektoros tárcsa is, amely az (n) fogasrúd állását szabályozza. Az óra működése közben a (k) fogaskerék is forog, miáltal az annak oldalán kiálló fogak a rúddal fölszorított (j') kart időközökben le­nyomja és szabaddá téve, a rúgó vissza­löki és ekkor a (j) kar az (r, r') akasztó­rudakat kilendíti és az (m, n) fogasrudak leesnek. Ugyanekkor szabaddá lesz téve az ütőszerkezet fogaskereke és az (s) szárny is, amelyek közül az előbbi megfelelő fogas­kerékáttétel segélyével (Fig. 8) az (y) ten­gelyt mozgatja s közben a kalapácsot le­nyomva, egy rúgó segélyével visszalöki és •ezáltal az a harangot üti, míg az utóbbi (s) szárny (Fig. 2) a leesett (m, n) fogasruda­kat emeli foganként föl. Mihelyt az (m, n) fogasrudak fölemeltetnek, az (s) szárny meg­akad éö a jelzés megszűnik. Ezek szerint tehát a jelzés addig tart, ameddig az (m, n) fogasrudak teljesen fölemeltettek. A fo­gasrudak esését az (o, o') tárcsák állása szabályozza, amely tárcsák a mutatóval együtt forognak, tehát a mutató állása sze­rint hozzák az ütőszerkezetet is működésbe. Az (m) fogasrúd fölemelésekor (Fig, 8) a (p) kétkarú emelő fölemelkedik, miáltal az egy csap körül elfordulva az (y) tengelyt benyomja, ezáltal a kalapács állását meg­változtatja és a jelzést a negyed és az óra ütésére más-más haranglemezre adja. Ha az óra lejár, úgy a (d) szerkezet se­gélyével ismét fölhúzzuk. Természetesen jelen találmány az ismer­tetett kiviteltől egyéb eltéréssel is készít­hető anélkül, hogy ezáltal lényegében vál­tozást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Nyolc napig járó ismétlő szerkezetű inga­óra központi fölhúzószerkezettel, jelle­mezve eg}^ az óraszerkezet hajtására szolgáló súlydob és vele lánckerékátté­tellel kapcsolt rúgósdob által, mely utóbbi az ütőszerkezettel van kapcsolva azon célból, hogy az egész óraszerkezet egy súllyal legyen működésbe hozható. 2. Az 1. alatt igényelt szerkezet kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a lánc­kerékkel összekapcsolt drótszerkezetek fogaskerékáttétel segélyével egy hajt­ható lánckerékáttétellel ellátott fölhúzó­szerkezethez vannak kapcsolva, amely egy kényelmesen megközelíthető helyre van erősítve azon célból, hogy annak forgatása által a dobszerkezetek a szek­rény kinyitása nélkül egyszerre fölhúz­hatok legyenek. 3. Az 1—2. alatt igényelt szerkezet kivi­teli alakja, jellemezve azáltal, hogy a súlydob tengelye egy kilincses kerékkel, a rúgós dob tengelye pedig két ellen­tétes oldalon elhelyezett két kilincses kerékkel van ellátva, mely utóbbiak kö­zül az egyik fél fogra van beállítva azon célból, hogy a rúgós dob félfogú állásokban is megakasztható legyen. 4. Az 1—3. alatt igényelt szerkezet kivi­teli alakja, jellemezve azáltal, hogy a mutatótengely egy négj7 szektoros tár­csával, a vele kapcsolt fogaskerék pedig egy 12 szektoros tárcsával van ellátva, amelyeknek kerülete szektoronként na­gyobbodik azon célból, hogy a vele kap­csolt karokat az óra állása szerint emelje. 5. Az 1—4. alatt igényelt szerkezet kivi­teli alakja, jellemezve azáltal, hogy a tárcsákkal kapcsolt kétkarú emelők egy közös tengelyre vannak elfordíthatóan szerelve és egyik végük megfelelő számú fogakkal ellátva, amelyekbe egy a szél­kerékkel kapcsolt kétfogú szárny ka­paszkodik azon célból, hogy a karok minden kalapácsütésnél egy foggal föl­emelhetők legyenek. 6. Az 1 — 5. alatt igényelt szerkezet kivi­teli alakja, jellemezve azáltal, hogy a mutatótengelyre szerelt tárcsához kap­csolt (m) negyedes kétkarú fogasemelő egyik nyúlványa egy másik (p) kétkarú emelővel van kapcsolva azon célból, hogy a fogaskar fölemelésekor a kala­pács tengelyét benyomja. 7. Az 1—6. alatt igényelt szerkezet kivi­teli alakja, jellemezve azáltal, hogy a (k) fogaskerék oldalfogai egy csap kö­rül kilendíthető és rúgóval leszorítva

Next

/
Thumbnails
Contents