61302. lajstromszámú szabadalom • Cipősámfa
SZABADALMI IGÉNYEK. i. Cipősámfa, mely áll a mellső részhez képest -ék segélyével hátrafeszíthető (b) hátsó részből, jellemezve azáltal, hogy a millső rész két hosszirányú függélyes a • r. * -. síkkal elválasztott (c, d) részből áll, melyeknek 'egymás felé néző oldalán kiképezett és a sámfa mellső vége felé sekélyesedő (i) hornyaiban közös (j) ék mozoghat el, melynek hátrafelé való meghosszabbítása szilárd kapcsolatban áll a sámfa fölső részéhez megerősített lemezrúgó lefelé nyúló szabad végével, azon célból, hogy az (n) ék beszorításakor ezen (j) ék (1) rúgó ellenében előremozogjon és ezáltal a mellső, (c, d) sámfarészeket szétfeszítse', az (n) ékel-távolításakor pedig az (1) rűgó 'a ($) éket önműködően ismét visszahozza. 2. Az 1. alatt igényelt sámfa-kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a (b) hátsó rész középső (f) nyúlványa a két mellső rész által, alkotott (m) közös bevágásba nyúlik bele,. mely egyszersmind az (n) éknek fölvételére is.szolgál, jellemezve továbbá a (c, d)- sámfarészeket hátul összekötő (e) csap által, mely a (b) hátsó rész (f) nyúlványának hosszirányú (p résébe nyúlik bele és ezáltal a hátsó részt a mellső részhez hozzákapcsolja, anélkül, hogy viszonylagos elmózgásokat megakadályozna. 3. Az 1. "és 2. alatt igényelelt sámfa kiviteli alakja, jellemezve a mellső sámfarészek fölső részét egyesítő patkóalakú i (h) fémlemez által. 1 rajzlap melléklettel.) PAUAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMOÁJA BUDAPESTEN