61297. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés fémcink és cinkfehér készítésére
kat tartalmazó, üreges csapokkal biró hengerekbe töltjük s az egyik csapon át bevezetett 250—300°-ra túlhevített gőzzel bontjuk; a másik csapon a kénessav távozik, melyet a kálciumbiszulfit készítésére hasznosítunk tornyokban vagy a cinkbiszulfit képezésére szolgáló készülékekbe vezethetünk. Mész helyett ammoniákot is használhatunk. Ekkor következőképen járunk el: A. tisztított cinkszulfát- vagy cinkklorid oldatot az üreges esapú említett készülékbe töltjük s annyi ammoniákot adunk hozzá, hogy a cinksó kénsav-, ill. klórtartalma ammoniumsóvá alakaljon: Zn S04 -f 2 (NH4 OH) = Zn (OH)2 + + NHA 80,. Most újból kénessavat vezetünk be: Zn (0H)2 + n S02 == Zn (OH), 2S03 + + (n-2)SOa . A cinkszulfit és az ammoniumszulfát oldatban maradnak úgy, hogy az oldatot egyszerűen vákuumban hevítjük a kénessav kiűzése és a cinkmonoszulfit leválasztá?a céljából. Amegmaradó ammoniumszulfátoldatból mész hozzáadása után a gázalakú ammoniákot visszanyerjük s újból hasznosítjuk. Az ammóniákkal való munkának különösen cinkszulfátoldatok földolgozásakor van előnye, mert ezáltal a kálciumszulfátnak a szűrősajtóban való elkülönítését elkerüljük. Az eljárás egy lényeges jellemvonása hogy a bármely módon készült cinkszulfit bomlásakor rendkívül szivacsos oxyd keletkezik, mely sokkal likacsosabb, mint a smithsonitból pörkölés útján nyert oxyd. A szulfitból nyert oxyd szénoxyddal igen könnyen redukálható, még pedig oly hőfokon, mely sokkal alacsonyabb annál, amely a fémcink elgőzöléséhez szükséges. A redukció eszközlésére az oxydhoz 25—30°/« szenet keverünk s az elegyet vízzel szétdörzsöljük, pl. agyagbélésű és kavicsgolyókat tartalmazó forgó csövekben. A csövekből kikerülő tömeg szűrősajtókban 10—12% víztartalomra száríttatik, azután őröltetik és nyomás révén összesajtoltatik. A terméket ezután 100—110°-ra hevítjük, míg a vizet teljesen kiűztük s ezután a retortákba töltjük. A cinkoxyd redukciójára és a fém desztillációjára szolgáló berendezés egy mindkét végén nyílt (a) retortából áll, melynek két végéhez egy-egy hengeres (b, bl) toldat csatlakozik. Ezen toldatok (c, cl) oldalnyílásaiból (d, dl) csövek (2. ábra) vezetnek egy-egy (f, fl) palackba, melyeknek alsó (g) részei a (h) gyűjtőcsőbe nyúlnak.' A (b, bl) toldatok külső nyílásait (j, jl) kengyeles (i, il) födök zárják le, melyek tűzálló anyagból állnak. Mindegyik (a) retorta számára külön (b, bl) toldatok (d, dl) csövek és (f, fl) palackok vannak elrendezve; a (d, dl) csövek és (f, fl) palackok tűzálló vékony töltelékkel vannak megtöltve a cinkgőzöket kondenzáló fölület növelése céljából. A több részből álló (h) gyűjtőcső egy vízszintes sor összes retortái számára közös. A gyűjtőcsövek egy vagy több csapolónyílással ellátott tengelybe vezetnek. E berendezésnél a fém redukciójára, desztillálására és kondenzálására szolgáló összes részek helytállóak s a kondenzálás, valamint a folyós fém lecsapolása folytonosan megy végbe. Az (a) retorta kiürítése céljából a gázgyártás módjára mindkét (i, il) födő levétele után a maradékot kitaszítjuk, míg a friss adag betöltése a tetortakemencéknél szokásos eszközökkel történik. Mielőtt azonban a retortát kinyitnék, az egyik födőn át nitrogén és szénoxyd elegyét vezetjük be, mely a retortában még jelenlévő cinkgőzöket kiűzi. Ily gázelegyet levegőnek magas izzó kokszoszlopon való átvezetése és a szénsavtól való mentesítése után nyerünk. A retorta-térfogat jó kihasználása céljából a likacsos oxyd és szén elegyét a retorta alakjának megfelelő briketekké sajtoljuk, melyek célszerűen furatokkal s hornyokkal láttatnak el, hogy a cinkgőzök könnyen távozhassanak. A gzerkezetet (r, rl, r2, r3) ellenállások révén elektromosan fűtjük. A hőfokok szabályozása a megfelelő helyeken beiktatott
