61194. lajstromszámú szabadalom • Kaszálógép
ban föl és alámozoghat, mimellett a (k) vezetőrudak (m) tekercsrúgó révén az oldal- 1. elhajlás ellen biztosítva vannak. A (k) vezetőrudak végén elrendezett (o) csavaranyák révén (3. ábra) a tekercsrúgó szabályozható. A (h, i) tartók az (f, g) összekötőrudakon magassági irányban eltolhatók és (p) sin révén egymással össze vannak kötve, melyre (q) húzórúd közvetítésével a kettős karú (r) állítóemeltyű olykép gyakorol hatást, hogy ezen (r) emeltyű működtetése ré\én a (h, i) tartók, az (1) késsel együtt egyidejűleg sűlyeszthetők vagy fölemelhetők. Azonkívül a hátsó (i) tartók hosszirányukban eltolhatók, miáltal a mellső (h) tartó körül forgatható (1) kés és (n) lemez a vágás szélességének változtatása céljából többé vagy kevésbbé ferdén állítható. Az (1) kés függőleges ágával - a (k) vezetőrúdra egy csavar révén van megerősítve úgy, hogy könnyen kicserélhető. Az (1) kés mögött (s) sin van erősítve, melyben (t) acélfogak forgathatóan vannak ágyazva, mely fogak az (1) kés alatt egyenes irányban előre nyúlnak és a kés éle előtt szabadon fölfelé állanak. A (t) acélfogak célja, hogy a kés a talajjal ne érintkezzen és talajegyenlőtlenségek esetén a kés fölemelkedjen, azonkívül a kaszálás alkalmával a gabonát az (1) kés előtt széjjel osszák. Ezen (t) fogak hátsó végei a csapágy fölött forgattyúszerűen vannak lehajlítva és az (s) sinen (v) csavaranyák (1. ábra) révén rögzíthető (z) sin által egymással összekötve úgy, hogy a Éés ferde helyzetének mindenkori változtatásakor a szintén ferde irányba jutó (t) fogak a közös (z) sin révén előre irányított helyzetükbe forgathatók és az (s) sinen rögzíthetők. Nagyobb teljesítőképesség elérése céljából a vágóberendezés a levezetőlemezzel együtt, valamint az acélfogak a test mindkét oldalán rendezhetők el. SZABADALMI IGÉNYEK. Kaszálógép, azáltal jellemezve, hogy két egymással összekötött (a) kengyelből álló csúcsban végződő test, egyik vagy mindkét külső oldalára (h, i) tartók révén előrenyúló (t) acélfogak és (n) levezetőlemez között egy ferdén elhelyezett (1) kés olykép van megerősítve, hogy a test előremozgatása alkalmával az acélfogak révén védett kés a kalászt elvágja, melyet a ferdén elhelyezett levezetőlemez oldalt terel. 2. Az 1. igénypontban védett kaszálógép egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy az (1) kés a tartókon magassági irányban rugékonyan föl és alá mozgatható úgy, hogy talajegyenlőtlenségek esetén a vágás alkalmával a kés megfelelően engedhet. 3. Az 1. és 2. igénypontokban védett kaszálógép egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a hátsó (i) tartók hosszirányban és evvel egyidejűleg a (h) tartó is a testen a magasság irányában beállítható úgy, hogy a vágás szélessége szabályozható és a kés működésbe vagy működésen kívül hozható. 4. Az 1—3. igénypontokban védett kaszálógépnek egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy az (1) kést védő (t) acélfogak az (1) kés mögött forgathatóan vannak ágyazva és az állítható (z) reteszrúddal összekötött csapágy fölötti része forgattyúszerűen van meghajlítva úgy, hogy midőn a kés ferde helyzete változtatva lesz az acélfogak is a reteszrúd révén beállíttatnak és rögzíttetnek. 5. Az 1—4. igénypontokban védett kaszálógépnek egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a kés a (k) rúdra utánköszörülés céljából lecsavarhatóán van megerősítve és hogy a (k) rúd körül elrendezett (m) tekercsrúgó szabályozható. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS aÉSZVÉNMÁJ18ASÁG N>c MDÁJA BU0AP£8TEN