61021. lajstromszámú szabadalom • Gép cukorrudak darabokratörésére és ezen daraboknak dobozokba csomagolására
rudak síkjába emelje (6—8. ábrák). E berendezés két (11) továbbítófogakat hordó és egymással (10) keresztrudak által összekötött végnélküli (12) szalagból áll. Ezen (10) rudak egyrészt megfelelő (a, al) vízszintes tengelyek körül lenghető (b, bl) kampós peckeket vagy tolókákat, másrészt (pl, p2, p3) rúgós dugattyúkat hordanak, mely utóbbiak az említett (10) továbbítórudakban csúszhatnak és az (L) cukorrudaknak a (b, bl) tölókákhoz való szorítására szolgálnak. A (b, bl) peckek vagy tolókák egy-egy (c, cl) bütyökkel vannak kombinálva, mely ha egy alkalmasan elrendezett, a rajzon föl nem tüntetett fix pecekkel érintkezik, lehetővé teszi, hogy a szóban forgó (b, bl) peckek (a, al) tengelyük körül a kivánt pillanatban kilengjenek, hogy a 6. ábrán eredményvonallal föltüntetett helyzetet vegyék föl, az (L) cukorrudak behelyezésének és kivételének lehetővé tétele céljából. Amint az a 6—7. ábrákból látható, a (b, bl) peckek váltakozva különböző hosszal birnak, mely hossz az (L) cukorrudak behelyezéséhez szükséges időnek felel meg. Különben, mint az a 7. ábrából látható, ezen (b, bl) tolókák egyike a másiktól független oly módon, hogy lehetővé teszi, hogy a (18) lap, mely megfelelő kivágásokkal bír, mozgását ezen tolókákba való ütközés nélkül végezze ; a (12) továbbítószalag folytonos ós egységes mozgással bír; a (18) lapnak pedig két különböző mozgást kell végeznie anélkül, hogy ezen mozgást zavarná. A (12) acélszalagok a (13, 14) továbbítódobokat veszik körül, melyek azoknak folytonos mozgást kölcsönöznek. A (10) továbbítórudak által magukkal vitt cukorrudak azután két, kerületükön pengékkel ellátott (15, 16) henger közé jutnak. A pengék mélysége pontosan meg van szabva, a pengék maguk pedig ollót képeznek és a cukorrudat meghatározott mérvű darabokra törik a kivánt darabok száma szerint. Miutáu a cukorrudak így földaraboltattak, a darabok a (17) tölcsér fölé jutnak, melybe a tetszőleges módon működtetett (19) tolórúd által igen gyorsan lefelé mozgatott (18) lap segítségével vezettetnek (1., 2. ábrák). Előzetesen a gép ezen (17) tölcsér körül tetszőleges ismert berendezések segélyével a cukordarabok fölvételére szolgáló papirosdobozt már elkészítette. E berendezések még a következő berendezésekkel vannak kombinálva: Az ismert módon a doboz készítéséhez előkészített papirost a szükséges méreték szerint a tetszőleges módon működtetett (20) kés elmetszi (3. ábra). A papirost rögtön elmetszése után a (21) keret a (17) tölcsér alsó széleihez nyomja, miáltal az a tölcsér alsó nyílását elfödi. A (22) ujjak, melyek a papirost tovahaladása alatt tartották, egy alkalmasan vezérelt szerkezet segítségével most fölemelkednek és ezzel a doboz (a2, a2) oldalainak első behajtását végzik (2., 3., 4. és 5. ábra); a (17) tölcsér oldalnyúlványaira illeszkedő (23) rúgós hajtogatok bevégzik ezen hajtogatást. Ezután a (24) lemezes hajtogatok (5. ábra) folytatják útjukat és a (b2) leragasztási nyelveket lesimítják. Ebben a pillanatban a (26) lemezrugókat hordó (25) emelő fölemelkedik és a csomag (c2) oldalait fölhajtja, miközben azokat könnyedén a (17) tölcsérhez szorítja, míg a (24) lemezes hajtogatok eltávoznak, nehogy a (25) emelőkbe ütközzenek.. Ezen mozgás vége felé a (18) lap a második sor (L) cukorrúdra hat és ezen második löketekor az előbbinél sokkal nagyobb amplitúdójú lefelé mozgással mozog, melynek eredménye az, hogy a dobozt és a (17) tölcsérben sorban elrendezett cukordurabokat egyidőben letolja. Az említett (25) emelő ugyanekkor lefelé mozog a doboz vezetése céljából. A készen megtöltött dobozt a (27) a (29) továbbítóléceket hordó (28) végnélküli láncra helyezi. E lánc a (30, 31) dobokat veszi körül, melyek annak alkalmasan vezérelt szerkezet, pl. bütyök és máltai kereszt segítségével időszakos mozgást kölcsönöznek. Ezen lánc nyugalomban állásakor a gép