60982. lajstromszámú szabadalom • Fonográffal kombinált ébresztőóra

Megjelent JÍJ13. évi szeplrmlw r hó -én. MAGY. SZABADALMI KI R. HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS buyöá. szám, IX/d. OSZTÁLY. Fonográffal kombinált ébresztő óra. PRETTNER ANTAL KERESKEDŐ WIENBEN. A bejelentés napja 1911 október hó 5-ike. Elsőbbsége 1911 április ho 8-ika. A jelen találmány tárgya olyan ébresztő­óra, melynél a szokásos harangmű helyett egy lemezes beszélőgép jön működésbe, mely egy, az órát hordó alapzatban van el­i. lyezve. A találmány abban áll, hogy az ébresztőóra főtengelyének a szokásos, kéz­zel történő elreteszelés fölszabadítása után bekövetkező elforgása alkalmával egy ezen főtengelyen megerősített csigavonalszerű tárcsa a beszélőgép hajtószerkezetének el­zárására szolgáló emeltyűk égy alkalmas emeltyűrudazatának közbeiktatása mellett működésbe jön. Az ébresztőóra hajtóműve tengelyének forgó mozgása ütközők segélyé­vel határolható. A beszélőgép működése után a hangdobozkar befelé mozgása által egy rúgóuyomás alatt álló fékező pofa ki­kapcsolódik, mely a hajtóművet megállítja. A mellékelt rajz a találmány tárgyát egyik kiviteli alakjában példaképen mu­tatja be és pedig az 1. ábra perspektivikus nézetben, a 2. ábra fölülnézetben az óra és a talp­­lemez eltávolítása után, végül a 3—5. ábrák részleteiben. Az (1) alapzatban, mely célszerűen álló óra gyanánt kiképezett ébresztőórát hord, egy ismert szerkezetű beszélőgép van el­helyezve. E célra a szekrény alakú alap­zatban egy vízszintes (2) közfal van elren­dezve, mely alsó oldalán a beszélőgép hajtóművét, fölső oldalán pedig a (3) hü­velyt hordja, mely utóbbin egy (4) tengely megy keresztül. E tengely alsó végén egy (5) kar van megerősítve, melynek a szabad végén elrendezett, utánengedő anyagból készített (6) fékpofája (7) rúgó közvetítésé­vel a (9) regulától' (8) tárcsájának kerületé­hez szoríttatik, miáltal a hajtómű el van reteszelve. A (4) tengely fölső vége egy (1.0) karral van összekötve, mely egy má­sodik (11) emeltyűkarral egy, a (10) kar egy hosszhasítékába nyúló csap segélyével csuklósán van kapcsolva. A (11) emeltyű­kar egy, célszerűen a (13) óra (12) tartó oszlopainak egyikén keresztülmenő (14) ten­gely alsó végére van erősítve, melynek fölső végére egy, az óra tokján keresztül befelé nyúló emeltyűkar van helyezve, utóbbit a hajtómű tengelye befolyásol. Az ébresztőóra (16) hajlótengelyén egy (17) csigavonalszerű tárcsa van megerősítve (3. és 5. ábrák), mely homlokfölületével a (15) emeltyűkarra hat. A (16) tengely egy rúgó behatása alatt áll, mely kézzel megfeszít­hető és a kívánt órára beállítható ismert elreteszelő szerkezet által biztosítható. A (16) tengely e helyzetében az (5) fékemeltyü a

Next

/
Thumbnails
Contents