60957. lajstromszámú szabadalom • Ereszcsatornakampó

Megjelent 1913. évi szeptember hó 5-én. MAGY. KIR. SZABADALMI |Hn HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 60957. szám. VIII/d. OSZTÁLY­Ereszcsatornakampó. GUTH GYULA GYÁROS ROKYCANBAN. A bejelentés napja 1912 október hó 10-ike Az ereszcsatornáknak és pedig úgy a tetőn fekvő peremcsatornáknak, valamint a tető alatt alkalmazott függő csatornáknak megerősítésére szolgáló eddigi kampókat lapos vasból kovácsolták és végükön a csa­. tornába való áthajlítás céljából kinyújtották, illetőleg megvékonyították. Ezek a kampók nehezek, előállításuk drága, végüknek ki­nyújtása pedig soha sem történt egyenlő vékonyságra. Utóbbi hátrányt azáltal ipar­kodtak megszüntetni, hogy a kampónak végére vékony szalagvasdarabot szögecsel­tek, aminek azonban megint az a hátránya, hogy a szögecsek és a szalagvas megrozs­dásodnak és meglazulnak úgy, hogy a kampó a csatornát nem tartja eléggé jól. A jelen találmány tárgya oly ereszcsatorna­kampó, melynél a fölsorolt hátrányok nincse­nek meg és mely azonkívül még más elő­nyökkel is bír. Jelen kampónak egyik kiviteli alakja a mellékelt rajzon az 1. ábrán hosszmetszetben, a 2. ábrán fölülnézetben, a 3. ábrán pedig az 1. ábra (y—y) vonala szerinti harántmetszetben van föltüntetve. A | 4. és 5. ábra a kampónak két, leginkább ' használatos alakját mutatja és pedig a 4. ábra függő csatornák, az 5. ábra perem­csatornák részére. Az (A) kampó horganyozott bádogsávból van előállítva, mely kivéve a csatornába behajlítandó (1) végét hullámalakú kereszt­metszettel van ellátva. Az (1) vég sík. Ennél a kampónál tehát a kampóvégnek kinyújtása vagy egy vékony szalagvasnak rászegecselése elmarad és így a kampónak előállítása sokkal egyszerűbbé és olcsóbbá válik. A kampó hullámalakú keresztmetszete következtében elegendő szilárd, amellett azonban majdnem a /s részével könnyebb, mint a kovácsolt kampó úgy, hogy a kampó megerősítését végző munkás a jelen kampó­val sokkal könnyebben és kényelmesebben dolgozhat, mint az eddigi kampókkal. SZABADALMI IGÉNY. Ereszcsatornakampó, azáltal jellemezve, hogy i egy bádogsávból áll, mely kivéve a csa­tornába behajlítandó végét hullámalakú keresztmetszettel bír. (1 rajzlap melléklettel.'; PALLAS RESZVéfJYTÁftaMÁG NYOMDÁJA BU0APE8TBN

Next

/
Thumbnails
Contents