60916. lajstromszámú szabadalom • Építőkő

Megjelent 1913. évi augusztus hó 3»-án. SZABADALMI LEIRAS 60916. szám. VIII/a. OSZTÁLY­Építőkő. AKTIENGESELLSCHAFT FÜR PATENTIERTE KORKSTEIN-FABRIKA­TION UND KORKSTEINBAUTEN VORMALS KLEINER & BOKMAYER CÉG WIENBEN. A bejelentés napja 1912 október hó 10-ike. Elsőbbsége 1911 január hó 10-ike. Javasolták már magas építmények külső falainál üreges építőköveket alkalmazni főkép oly célból, hogy anyag- és súlymeg­takarításokat érjünk el. Ekkor üregekkel bíró falazatot kapunk, melynek azonban az .a hátránya, hogy különösen télen, mikor kívül sokkal alacsonyabb a hőmérséklet, mint belül, ez a hőmérsékleti különbözet azt idézi elő, hogy a falazat külső fölülete erősen lehúttetik, a belső fölület pedig •erősen fölhevíttetik úgy, hogy az üregek­ben levő levegő a külső falazat által/ le­hűtve, lefelé áramlik, míg a belső fölület közelében levő levegőrészecskék fölmelegí­tetnek és fölfelé áramlanak. Az üregek belsejében tehát légkeringés áll elő, mely a hőmérsékleti különbözet növekedtével fokozódik. A hidegebb falfölületen az ezen levegőben levő vízgőz lecsapódik és a fal a hidegebb oldalon nedvessé válik, mimel­lett az említett légkeringés folytán minden­kor újabb nedvesség vezettetik a külső falhoz. Ha azonban ilyen, üregekkel bíró Falazatot külső oldalán például parafakőből illó szigetelőréteggel látunk el, az üregek íülső falát a külső hőmérséklet többé le ! | nem hűtheti és a légkeringés, valamint a i nedvessé válás elmarad. Hasonlóak a viszonyok természetesen akkor is, ha a helyiség belsejében alacso­nyabb a hőfok, mint kívül, mint pl. hűtő­tereknél. Ez esetben ajánlatos a szigetelő­réteget belül elrendezni. Jelen találmány tárgya hordképes anyag­ból, pl. betonból, gipszből vagy efféléből készült építőkő egyoldalas szigetelőburkolat­tal bíró falazat előllítására. A találmány értelmében az építőkő üreges és egyik külső fala hő- és hangszigetelő masszával, pl. parafakővei van burkolva vagy pedig az építőkő szögalakban van kiképezve, mimel­lett az egyik szár külső fala hő- és hang­szigetelő masszával, pl. parafakővei van burkolva. A mellékelt rajzon az 1. ábra több ily egymásba kapaszkodó üreges építőkövet fölülnézetben, a 2. ábra pedig távlati képben tüntet föl, mimellett a kövek egyik külső határoló fala szigetelőréteggel van ellátva, a 3. ábra fölülnézetben, a ! 4. ábra pedig távlati képben tüntet föl

Next

/
Thumbnails
Contents