60791. lajstromszámú szabadalom • Berendezés mezőgazdasági gépek dolgozó részeinek önműködő be- és kikapcsolásra

most a gép dolgozó mechanizmusának ön­működő kikapcsolását idézik elő. A találmány tárgyának egy kiviteli alak­ját a mellékelt rajz tünteti föl, amelyen az 1. ábra a kapcsolóberendezésnek egy arató és kévekötő gépen való alkalmazását mutatja, míg a 2. ábra magának az önműködő kikapcso­lást létesítő berendezésnek nagyobb léptékű távlati képe. A kapcsolószerkezet a szokott módon két {a, b) -karomból áll, amelyeknek egyike, pl. az (a) karom a tengelyen szilárdan ül, míg a másik (b) karom hosszirányban eltolhatóan van a tengelyre ékelve. Az utóbbi karomra {c) rúgó hat, amely úgy van elrendezve, hogy a két (a, b) kapcsolókarmot egymástól folyton széttolni törekszik. A (c) rúgó, amely a két (a, b) karom közé is helyezhető volna, célszerűen a mozgást átvivő közlőraűre van szerelve, amely arra szolgál, hogy a mozgó (b) karom oly módon tolassék el, hogy a másik karommal kap­csolatba jöjjön miközben az ellene működő <(c) rúgó összenyomódik. E célból a rúgó a mozgékony (b) karom (d) menesztő villája és a gépállványnak egy (e) tartója közé van iktatva, amely ulóbbi az (f) vonórudat vezeti; e' rúd köré van a (c) rúgó csa­varva. Az (f) vonórúdhoz a (g) lánc csatlakozik, amely a (h) tárcsa körül halad és szabad végével az (i) lábtámaszhoz van erősítve. Az (i) támasz, amely a vezető íj) ülésének kiegyensúlyozása céljából kellően meg van terhelve, az üléssel együtt a gépállvány (k) tengelye köröl lenghet. A lengő rendszer hátrabillenését az (1) ütköző akadályozza meg. A mondottakból könnyen belátható, hogy a gép működése közben megfeszített álla­potban lévő (c) rúgó a (j) ülést, mihelyt a vezető ülőhelyét elhagyja, a lengően ágya­zott (j) ülést előre billenti és a gépet ön­működően kikapcsolja, míg az ellenkező esetben a vezető súlya (ha tehát a helyére visszaült), a (g) láncot meghúzza úgy, hogy a (c) rúgó összenyomódik és az (a, b) kar­mok kapcsolatba jönnek egymással. Ha a működtető közlőműnek valamelyik része eltörik vagy elszakad, akkor a (c) rúgó magától működésbe jön és a gépet ki­kapcsolj a? Ha a gép olyankor, ha a vezető a helyén ül, bekapcsolás nélkül vontatható legyen, e célból a (g) lánc (h) vezető tárcsájának ten­gelye egy (n) kulisszában van elrendezve. Munkaközben a (h) tárcsát az (n) kulisszá­ban egy (o) rúd rögzíti, amelynek bütyköt vagy excentert képező (p) meggörbített része, támasztja ki a tárcsa tengelyét a munka­helyzetben, míg haa,gépet úton vagy egyik szántóföldről a másikra akarjuk vontatni, ebben az esetben a vezető az (o) rudat (q) fogantyújánál fogva 90°-kal elforgatja. Ekkor a rúd (p) bütyke a (h) tárcsát nem rögzíti többé működő helyzetében és a (c) rúgó működésbe jön és a tárcsa tengelyét az (n) kulisszában elmozdítja, a mozgékony (b) karmot pedig az (a) karomból kikapcsolja. A föltüntetett kivitelnél a kapcsolást az (i) labtámasz és a (j) ülés által alkotott szerkezet lengése idézi elő, azonban világos, hogy ugyanezen eredmény csupán az egyik eszköz fölhasználásával is elérhető, amely esetben pl. a lábtámasz pedál gyanánt volna kiképezendő. Ez esetben a (q) fogantyúra és az (o) reteszelő rúdra nem volna szük­ség és a (h) tárcsát egy forgathatóan ágya­zott szögemelő helyettesíthetné (mint pl. a csengőhúzóknál). A leírt biztonsági kapcsólóberendezés a mezőgazdasági gépek tulajdonosainak főként a következő előnyöket nyújtja: a balesetek száma és az ezekért való felelősség csök­ken, minek következtében könnyebben kap­ható kezelő-személyzet. Másfelől az önmű­ködően végbemenő be- és kikapcsolással sok idő takarítható meg, amennyiben az eddigi berendezéseknél gyakran előfordult, hogy a vezető a kikapcsolásról gondoskodott ugyan, de megfeledkezett az újbóli bekapcsolásról és e nélkül indította meg a vonóállatokat vagy a motort. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés mezőgazdasági gépek dolgozó | részeinek rugós tengelykapcsoló segélyé-

Next

/
Thumbnails
Contents