60749. lajstromszámú szabadalom • Egy darab fémbádogból sajtolt sárvédőlemez automobilokhoz és egyéb járművekhez

megjelent 1913. évi augusztus hó 12-én. MAGY. SZABADALMI KIK. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 60749. szám. XX/a. OSZTÁLY. Egy darab fémbádogból sajtolt sárvédőlemez automobilokhoz és egyéb járművekhez. CARBOSSERIE VAN DEN PLAS CÉG BRÜSSZELBEN. A bejelentés napja 1912 szeptember hó 12-ike. A jelen találmány tárgya automobilokhoz stb. való, egy darab fémbádogból sajtolt sárvédő lemez és pedig speciálisan a mellső kerekek számára. A találmány szerint a tulajdonképeni sárvédő lemez, illetőleg en­nek a kocsi mellett lefelé vezetett oldalfala és a kocsi-chassis hossztartója, vagy a mo­torburkolat közt nagyobb tér van szabadon hagyva, mint az ilyen sárvédő lemezeknél eddig szokásban volt, hogy ezáltal lehetővé váljék, hogy a kocsi két oldalán a fény­szóró lámpákat úgy rendezzük el, hogy ezek ne, vagy csak igen kevéssé nyúljanak ki a mótorhűtő mellső síkjából és így a mo­tornak a forgattyú segélyével kézzel való megindítását ne gátolják1 A jelen sárvédő lemez, melynek szerkesztésénél egyszersmind a kerekek felerősíthetésére is tekintettel voltunk, a különböző műszaki előnypkön kívül jóval szabadabb és elegánsabb kül­sejü is, mint az eddigiek. A mellékelt rajzon, a találmány tárgyá­nak egy foganatosítási példája gyanánt, egy automobil egyik mellső kerekéhez való ilyen sárvédő lemez van föltüntetve és pedig: az 1. ábra annak egy kissé lentről ferdén nézett oldalnézete, a 2. ábra fölülnézete és a 3. ábra elülről és kissé a kocsi-chassis oldaláról nézett perspektivikus nézete, hogy a sárvédőlemez oldalrészének hátulsó ki­öblösödése tisztábban legyen látható, a 4. és 5. ábrák a sárvédőlemez testének a 2. ábra (4—4) illetőleg (5—5) vonala mentén vezetett, nagyobb léptékű metsze­tei, mimellett az utóbbi ábra egy fölső ré­szében jobban domborított sárvédőlemezt tüntet föl, a 6. ábra a sárvédőlemez csőrszerű mellső végének a 2. ábra (6—6) vonala mentén ve­zetett metszete, végül a 7. ábra elülnézetben a sárvédőlemeznek a kerékkel, a kocsi-chassissal és a fény­szóró lámpával való összeépítését ábrázolja. A jelen új sárvédőlemeznek mellső vé­gén csőrszerűen lekerekített (a) hegye van és a sárvédőlemez (h) teste ezen csőrszerű (a) hegy egész görbületén, valamint ehhez csatlakozó egész külső szélén lefelé hajlí­tott (j) segélylyel bír, mely begöngyölített (k) szélében végigfutó, czélszerüen körke­resztmetszetű (1) merevítődrótot hord. Belső oldalán az (a) csőrszerű hegygyei bíró (h) lemeztest, illetőleg ennek lefelé hajlított (j) segélye mindenekelőtt egy lefelé haladó síklapú (b) oldalfalba megy át (5. ábra), mely vagy függélyesen, vagy — mint azt

Next

/
Thumbnails
Contents