60648. lajstromszámú szabadalom • Eljárás bádogtárcsáknak csövekre való fölhúzására

Megjelent 1913. évi augusztus lió 9-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 60648. szám. V/e/l. OSZTÁLY­Eljárás bádogtárcsáknak csövekre való fölhúzására. RHEINISCHE SCHWEISSWERKE SIEGLAR G. M. B. H. CÉG SIEGLARBAN. A bejelentés napja 1913 január hó 11-ike Elsőbbsége 1912 augusztus hó 5-ike. A találmány tárgya eljárás kovácsoltvas bordáscsövek előállítására, mely a csőnek a bordákkal való benső érintkezését teszi lehetővé. Mivel a benső érintkezés a jó melegát­vitel alapfeltétele, természetes tehát, hogy megkísérelték ezen föltételt a lehetőség szerint megközelíteni; ennek következménye a kovácsoltvas bordáscsövek előállítására szolgáló számos eljárás volt, melyek azon­ban nagyrészt körülményesek, időtrablók és ezért nem voltak gazdaságosak. Ismeretes pl. a bordákat a csövekre oly­módon fölhúzni, hogy a csészealakban ívelt tárcsákat melegen a csőre helyezik és a sikbasajtolás által rajta rögzítik. Egy másik eljárásnál a bordák fölsajtolását azáltal léte­sítik, hogy az előzőleg hullámosított bordák egyes hullámgyűrűinek duzzasztása, illetve mélyítése által a belső lyukat szűkítik. Az elsőnek említett eljárásnál a bordák átliajlítása és fölmelegítése az előállítást fölösleges módon megnehezíti. A második eljárás ellenben oly bordákat kíván, melye­ket a melegítésen kívül lehetőleg mélyen kell hullámosítani, miáltal előállításuk szük­ségtelenül megdrágul. Ezen hátrányokat a jelen találmány értel­mében azáltal küszöböljük ki, hogy az ismert módon kis karimával ellátott bordákat a csőre hideg állapotban azáltal húzzuk föl, hogy a karimákat begöngyölítjük. A bordák külső alakja tetszőleges pl. kör-, négyzet vagy négyszögalakú lehet. A külső alak, illetve a helyigénybevétel változtatása nélkül a hőátvivőfölület növelése céljából a bordák a lyuk körül központosán elren­dezett hullámokkal lehetnek ellátva. A mellékelt rajz a találmány tárgyának példaképen vett kiviteli alakja, mely a kü­lönböző alakú bordákkal ellátott bárdás­csöveket az előállítás több fokozatában mutatja. Az 1—3. ábrák hullámosított bordaalakot, a 4—6. ábrák sík bordaalakot tüntetnek föl. Alapformájában az (a) karima (1. és 4. ábra belül kis darabon szabályos henger­alakú, mely a (b) cső külső átmérőjének pontosan megfelel. A csőre való fölvitel után a (c) vagy (d) bordát megfelelő alá­téttel megtámasztjuk és az (a) karimát fokozatosan begöngyölítjük, mint ezt a 2., 3. és 5., 6. ábrák mutatják. A karima alak­jának ezen változtatása által természetesen a borda, illetve karima nyílása szűkebbé válik és a hengeralakú rész szorosan a csőre sajtoltatik, miáltal a két rész rend­kívül benső érintkezésbe kerül. Azáltal, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents