60606. lajstromszámú szabadalom • Laposra összehajtható doboz
— 2 -lapot minden két-két szomszédos mező elválasztó vonala mentén fölvágjuk, míg az összes többi mezőknek határvonalam a lapot hajtással vagy töréssel látjuk el, hogy az ezen vonalak mentén könnyein összehajlítható legyen. A hajtások vagy törések a 3. ábrán szakadozott vonalakkal vannak megjelölve. A doboz összeállítása céljából a fölső és alsó sorban lévő (1—5), illetőleg (11—15) mezőket a szélükön lévő hajtások körül derékszögben fölhajlítjuk és azután a középső sorban lévő (6—10) mezőket a közöttük lévő hajtások körül egyenletesen fölhajlítjuk, miként 3>Z SiZi 1. ábrán látható és ezen hajlítást az ábrán lévő nyilak irányában mindaddigfolytatjuk, amíg a 2. ábrán föltüntetett zárt doboz nem jön létre. A doboznak ezen összecsukása közben ügyelünk arra, hogy a derékszögben fölhajlított oldalsó mezők közül a doboz oldalfalának megfelelő (3) és (13) mezők legyenek legbelül, míg a doboz födelének oldalait képviselő (1, 5, 11 és 15) mezők kívül maradjanak. Teljes összecsukásnál a doboz födelét képviselő (6 és 10) mezők egyike részben födi a másikát és ©nnek megfelelően az oldalaikon lévő mezők ig födik egymást. Az ily módon összeállított doboznak igen fontos és előnyös tulajdorfága az, hogy az összes sarkokon és éleken teljesen zárt, a doboz tehát ezen helyeken szét nem nyílhat és így ,a feléje zárt árút tökéletesen megvédi minden külső behatás ellen. A doboz összeállításához ragasztóanyag nem szükséges, de ha azt szétnyílás ellen mégis biztosítani akarjuk, akkor cérnával vagy szalaggal keresztben átköthetjük, vagy pedig kis tapasztó papirdarabkákkal, kapcsokkal az egymásra fekvő födél- és oldallapokat egymáshoz erősíthetjük. Magától értetődik, hogy a doboz méretei, illetőleg ezen méreteknek egymáshoz való viszonya nem befolyásolja a találmány ,lé-j nyegét. Aszerint, amint a doboz fenekét képviselő (8) mezőnek az egyik vagy másik méretét veszem nagyobbra, oly doboz jön létre, amelynek összecsukása hosszirányban vagy szélesség irányban töi'ténik Magasabb doboznál a (3, 9, 13 és 17) mezőket szélesebbre szabom, alacsonyabb doboznál pedig keskenyebbre. Az sem befolyásolja a találmány lényegét, ha a doboz nem piapirból, hanem más alkalmas anyagból készül. SZABADALMI IGÉNY. Széjjelteríthető és ragasztóanyag alkalmazása nélkül összeállítható doboz, jellemezve az egyik irányban három (1—5, 6—10 és 11—15) sor , az erre merőleges irányban pedig öt (5—6—11, 2i— 7—12, 3—81—13, 4—9'—14 és 5—10— 15) sor mezőre fölosztott négyszögletes lap által, amely a két szemben fekvő oldalán lévő öt-öt mező elválasztóvonala mentén föl van vágva, a középső sorban lévő (6—10) mezők határvonalainak. mentén pedig hajtásokkal (törésekkel) van ellátva oly célból, hogy az egész az oldalsó mezőknek derékszögben való fölhajlítása és a középső mezőket egymástól elválasztó hajtások körüli összecsukása által zárt dobozzá legyen alakítható. (1 rajzlap melléklettel.) MIXAS RÉSZVÉNY TÁBSA8ÁQ NYOMDÁJA BUDAPESTEK