60489. lajstromszámú szabadalom • Bőrpárnás ülőbútorok

Megjelent 1913. évi juiius h<» 31-én. MAGY. SZABADALMI KlR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 60489, szám. Vill/c. OSZTÁLY. Bőrpárnás ülőbútorok. HEGER JOHANN ASZTALOS WIENBEN. A bejelentés napja 1912 május hó 8-ika. Bőrpárnával ellátott székeknél stb. a bo­itóbőr szélét eddig szögekkel erősítették az [lésre vagy a támlára, vagy pedig fölfeszí­ették a bőrt egy keretre és ezzel együtt telyezték el az ülésnek vagy támlának uegfelelő mélyedésbe. Az'első megerősítési aódnak az a hátránya, hogy a bőr szára­lása folytán történő összehúzódás követ­:eztében a bőr szélei elhúzódást szenved­tek, a széktől elállnak, miáltal a szék zépségéből veszít. További hátrány az is, logy a megerősítő szögek könnyen letöre­leznek ós fölhasítják az ilyen székre ülő sgyén ruháját. A második megerősítési módnál ez a látrány elesik ugyan, de előáll egy más látrány onnan, hogy a párnabetét nem il­eszkedik pontosan a neki megfelelő mé­yedésbe s az így keletkező hézag, mely a >őr száradása által növekedik, csúnya és )iszok lerakódásra alkalmas. Jelen találmány mindezen hátrányokat eljesen kiküszöböli azáltal, hogy az ülőke ÍS támla keretlécei az egymásfelé néző ol­lalakon vízszintes rovatékkal lesznek el­átva, a bőr szélei pedig lehajlíttatnak eme •ovatékokba úgy, hogy a bőr szögezés nél­kül jól tart, még a bőr száradása dacára s; a bőrnek széleit pedig a keretlécek el­;ak árják. Mellékelt rajzban a találmány tárgyának egy példakénti kiviteli alakja van föltün­tetve és pedig az 1. ábra egy széknek A—B vertikális hosszmetszetét, a 2. ábra pedig fölülnézetét. Az ülőke (a) keretlécei az egymásfelé néző oldalaikon egy-egy vízszintes (b) ho­ronnyal vannak ellátva, alatta pedig (c) lécszerű kiugrás van. Ezen (c) kiugrásokba lesz illesztve az (a) lécek összezárása előtt egy fából, kéregpapírból, vagy más anyag­ból készült erős (d) lap, amelyet célszerű a (c) kiugrásra szegezni. E (d) lap viseli a szokásos párnatölteléket, melyet az (f) bőr­rel lefödünk. Az (f) bőr széleit egy ezen célra készült szerszámmal, mélyen begyö­möszöljük a neki megfelelő horonyba, mi­által az (f) bőr megbízhatóan és amellett könnyen kicserélhető módon van az (a) ke­rethez erősítve. Ezen módon a bőr szélei nem látszanak, amennyiben az ülőke ke­retlécei által még a bőr összehúzódása ese­tén is eltakartatnak. Az (f) bőr és a (b) keret fala közötti rés keletkezését megaka­dályozza az (e) töltelék, amely az (f) bőrt fölfelé szorítja. Ugyanazon módon erősíthetjük meg a(g) bőrt a (h) támlán. Ha nem óhajtják a bőrök kicserélhető-

Next

/
Thumbnails
Contents