60487. lajstromszámú szabadalom • Eljárás főként aszfaltipari célokra szolgáló szívós, nyúlós és ragadós massza előállítására

Megjelent 1913. évi juiius h<» 31-én. MAGY. SZABADALMI K1R. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 60487. szám. Xl/b. OSZTÁLY­Eljárás, főként aszfaltipari célokra szolgáló szívós, nyúlós és ragadós massza előállítására. GOEPPER JANNY GYÁROS ÉS DR GEIGER OTTÓ MÉRNÖK OBERTÜRKHEIMBEN. A bejelentés napja 1912 junius hó 7-ike. Elsőbbsége 1911 szeptember hó 6-ika. Ha sikerült is szívós, nyúlós es ragadós iasszák előállítására, amilyeneket főként az szfaltiparban és az ezzel rokon ipari ágak­in alkalmaznak, olyan eljárásokat találni, elyek kedvező eredményeket adtak, még ím'lehetett ezeket a gyakorlatban hasz­álni, mert kivitelük aránylag bonyolult, osszú ideig tartó s ennélfogva költséges is olt úgy, hogy alkalmazásuk szélesebb kör­én nem tudott elterjedni. Ezen hátrányo­st teljesen kiküszöböli a találmány tárgyát épező eljárás, mely azáltal, hogy igenegy­serű, lényegesen olcsóbbá teszi a termék lőállítását. Az ismeretes eljárásoktól eltérő­ig az új eljáráshoz csak két alapanyag zükséges, nevezetesen az erre a célra már Ikalmazott gyanta, (illetve bármely gyanta­emű termék) és kénsav. Az eljárás gyakorlati kivitele a következő : Először gyantát vagy más gyantanemű érmékét megolvasztunk és fölmelegítünk 00°-ra. Ennél a hőmérsékletnélnél körül­ielül 25—30 percent kénsavat adunk a aegolvadt gyantához. Ezáltal heves vegyi isszahatás áll be, mely azonban fokozato­an gyöngébb lesz. A folyamat eddig körül­iéiül egy órát vesz igénybe. Most a megolvadt anyagot 80°-ig le hagyjuk hűlni és mivel még fölösleges meny­nyiségben van benne sav, megfelelő meny­nyiségű nátronlúgot adunk hozzá, melynek mennyiségét célszerűen úgy állapítjuk meg, hogyne legyen nagy fölöslegben jelen, mert különben elszappanosítási idéz elő s ezál­tal kétségessé teszi az egész folyamat sike­rét. A tapasztalat szerint többnyire 10 per­cent nátronlúgot kell a masszához adni s ezzel az egész eljárás be van fejezve. A leírt eljárással nyert termék igen szí­vós, nyúlÓ3 és ragadós tulajdonsággal bír és mint pótanyag kitűnően alkalmazható kátrányozásnál, aszfaltozásnál és faburkola­tok előállításánál stb. m SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás az aszfaltiparban stb. fölhasznált, szívós, nyúlós és ragadós masszának gyantából, vagy gyantanemű anyagokból való előállítására, azáltal jellemezve, hogy a gyantát, vagy gyantanemű anyagokat kénsavval együtt fölmele­gítjük. 2. Az 1. igénypontban védett eljárás kivi-

Next

/
Thumbnails
Contents