60447. lajstromszámú szabadalom • Mentőberendezés közúti vasúti kocsikhoz

Meprtelent 1913. évi július hé 30<án. MAGY. fgw KIR. SZABADALMI jHn HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 60447. szám, V/g/l. OSZTÁILY. Mentőberendezés, közúti vasúti kocsikhoz. PFISTER JÓZSEF ERDŐMÉRNÖK KASSÁN. A bejelentés napja 1912 október hó 2-ika. Sok kísérletből, de különösen a legújabb időkben Budapesten végzett kísérletekből kitűnt, hogy közúti vasúti kocsik számára való oly mentőberendezések, melyeknek a veszélyeztetett személyt toló vagy fölfogó hatás által kellene biztonságba helyezni, soha sem válhatnak be. Ennek főofca az, hogy az elesett emberi test alá, mely egész súlyával egyenetlen, érdes talajon nyugszik, a talajhoz a lehető legközelebb előrehaladó fölfogóberendezés sem képes annyira aláhatolni, hogy ruházati részek vagy a testnek lágy részei be ne szorul­janak és az ezáltal fogva tartott testet a mentőberendezés keretváza érzékenyen meg no sértse. Még kevésbbé képes azonban egész súlyával a jalajon álló vagy fekvő ember a mentőberendezéssel vaB ütkö­zést, mely az embernek félretolás által való biztonságba hozására szükséges, ko­moly sérülés nélkül kiállani. Ezen hátrányokat a találmány azáltal küszöböli ki; hogy a kocsi alváza előtt harántirányban a hajtómű által folytono­nosan forgatott berendezés van .alkal­mazva, mely a kocsi előtt lévő testet gör­dülő mozgásba hozza és ezáltal elgázoiás ellen védi. A gördülő mozgatás elérése céljából a folytonosan forgó berendezés a hajtóművel előnyösen úgy van. kapcsolva, hogy mellső része fölfelé mozog. Maga a folytonosan forgó berendezés párnázott vagy más módon' rugalmassá tett haránt­karok által egymással összekötött kere­kekből, korongokból vagy más egyenértékű elemekből áll, melyek tengelyükön rugal­masan vannak "ágyazva úgy, hogy nagyobb ellenállásnak engedhetnek. Ezen mentőberendezés tehát az eléje jutott testet komoly sérülés veszélye nél­kül gördülő mozgásba hozza és ebben addig tartja, míg a test a pályát elhagyja, vagy míg a kocsit fékezés által meg lehet állí- # tani. A találmány tárgyát képező mentőberen­dezés foganatosítási alakja a mellékelt rajz 1. ábráján vázlatos oldalnézetben, 2. ábráján ugyanilyen elölnézetben vajn föltüntetve. \ A közúti vasúti kocsi alvázán .két (1) tartóban a kocsi hossztengelyéhez harán­tos (2) tengely forgathatóan van ágyazva, melyet a (3, 4, 5) áttételi kerekek jés ja (6, 7) lánc útján a (8) koosifteíngelyejn megerősített (9) kerék a nyíl irányában a kocsitengellyel ellenkező értelemben for­gat.

Next

/
Thumbnails
Contents