60431. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés cementnek nagyolvasztósalakból való előállítására

— 2 -MÉőfölületek fölé vezettetnek. A salakré- f szec3kékből képződött sugárnyalábbokkal a hűtőfelületekből finom vízsugárnyalábok áramlanak szemben úgy hogy a salaksuga­rak és vízsugarak egymáson kölcsönösen keresztülhatolnak. Ezáltal azt érjük el, hogy minden egyes forró salagrészecske vízzel jön érintkezésbe úgy, hogy átható és egyen­letes lehűtés megy végbe finom szemcsék képezése mellett. Azáltal, hogy a jelen találmánynál a hűtő fölületek zuhanyokat alkotnak, azt a további előnyt érjük el, hogy a salak a hűtőfalak­hoz oda nem tapadhat, miáltal az ezzel járó, előzőleg említett hátrányok elkerültetnek. A hűtő fölületek tetszés szerint képez­hetők ki. Célszerűen mozgathatók. A salak lehűtésére való szerek gyanánt víz, gőz, só­oldatok stb. jönnek tekintetbe. Az eljárás egyik változata abban áll, hogy a salakot annyiban vetjük alá kettős hatás­nak a salakáramot egyúttal a szétporlasz­tással és a kezelés által, lehűtjük. Az eljá­rást például úgy vihetjük keresztül, hogy úgy a szótporlasztó berendezést, mint a hűtő fölületeket is zuhanyok alakjában képezzük ki. Ekkor a salak a szétporlasz­tásnál egyszer az egyik oldalról vízzel ke­zeltetik, majd a hűtő fölületekből vele szem­ben kiáramló vízsugarak által az ellentétes -oldalra ható másik befolyásának vettetik alá, A mellékelt rajzon az eljárás keresztül­vitelére való berendezés néhány kiviteli alakja van föltüntetve. Az 1. á"brán oly kiviteli alak látható melynél egy lyugatott (1) dob forgathatóan van a helytálló (2) dobban ágyazva. Az (1) és (2) dobok köpenyfalai között (3) üreges tér marad, melyet a (4) tömítés zár el. A hűtőszernek a (3) közbenső térben való ve­zetésére (5) cső szolgál. A lyugatott (1) belső •dob forgatását a (6) csigakerék végzi, mely a (7) fogas kerékkel kapcsolódik. Az (1, 2) kettős dob az anyag önműküdő továbbítására lejtősen van elrendezve. A salak szétporlasztására a propellerszerű <8) verőmű szolgál, mely éles szélű lapát­alakú (9) szárnyakkal vagy verőkkel van fölszerelve. A (9) lapátok célszerűen úgy vannak alakítva, hogy a verőműre ráeső anyag az (1) dob falazata felé és pedig en­nek lejtős vég irányában hajíttatik. (10) a salakot bevezető csatorna, (11) és (12) pedig hozzáadagolandó anyagokat bevezető csövek. A 2. és 2a ábrán látható kivitelnél a lyukasztott (1) dob szilárdan van a külső (2) dobbal összekötve. Az (1, 2) kettős dobot a (6, 7) hajtómű forgatja. A salak beveze­tésére a (13) cső, szétporlasztására pedig a (14) sugárfuvóka szolgál. A hűtőszert pél­dául a következő szerkezettel lehet a do­dok közbenső (3) terébe bevezetni. A salakbevezető (13) csővel a hengeres (14) üzeges test van szilárdan összekötve, melynek köpenye számos sűrűn egymás mellett elrendezett (20) hasítékkal van el­látva. A (15) üreges test körül (16) kar­mantyú van elrendezve, mely (17) csövek útján a fogatható (1, 2) dobbal van szilár­dan összekötve. A (18) ellenkarima a (16) karmantyút az üreges (15) test ellen réz­vagy hasonló tárcsák segélyével tömíti. A hűtőszernek a (151 testbe való bevezetésre a (19) cső szolgál. A kettős dob forgásánál a (13) csőhöz erősített (15) üreges test állva marad. A (16) karmantyú ellenben a (15) üreges test körül forog. A (19) csővön át a (15) testbe bevezetett hűtőszer a (20) hasí­tékokon át a (17) csövekbe lép be, a hon­nan az (1, 2) kettős dob (3) üreges terébe áramlik. A. 4. ábrán látható kivitelnél ugyanezen cél elérésére a (22) üreges test van elren-I dezve, melynek az (1, 2) dobok (23, 24) karimái közöt (19) bevezető csövei vannak, itt is, épúgy mint a 2a. ábránál hasítékok vannak kiképezve, melyeken át a hűtőszer a (22) üreges testből a dobok közbenső üreges (3) terébe lép. A 6. ábrán a liűtŐ3zernek a dobok köz­benső (3) terébe való bevezetésére szolgáló berendezés változata látható, mely abban áll, hogy a helytálló (25) csóvel a (26) elá­gazó cső (27)-nél forgathatóan van össze­kötve. A (2) cső (28, 29) ágai (30)-nál tor­kolnak be a (3) üreges térbe. A dob for­gásánál tehát a (26, 28, 29) csővet magá­val viszi, a (25) bevezető eső pedig nyuga-

Next

/
Thumbnails
Contents