60426. lajstromszámú szabadalom • Rugalmas kerék

Megjelent 1913. évi julius hó 35-én. . MAGY. SZABADALMI KIK. HIVATAL SZABADALMILEIRAS 60426. szám. XX/c. OSZTÁLY. Rugalmas kerék. DR VIÉTOR ALVIN FŐMÉRNÖK WIESBADENBEN. A bejelentés nkpja 1912 augusztus hó 9-ike. A jelen találmány tárgya a legkülönbö­zőbb fajta jármüvekhez, főleg automobilok­hoz és vasúti kocsikhoz való rugalmas kerék. A találmány abban áll, hogy egy­részt a kerékagyon, másrészt a kerékkoszo­rún egy-egy pár, egymás felé fordított rugalmas bádoggyűrű (tárcsa) van meg­erősítve, melyeknek egymás felé fordított széleit két, a kerékagy és a kerékkoszorú közt fekvő, egymással összekötött feszítő gyűrű foglalja össze. A mellékelt rajzon a találmány tárgyá­nak különböző kiviteli alakjai vannak a keréken keresztül vezetett keresztmetszet­ben föltüntetve, mimellett az 1. és 2. ábrák főleg közúti üzemhez való kocsikerekekre vonatkoznak, míg a 3 —5. ábrákon föltüntetett kerekek inkább vasúti üzemre alkalmasak. Az első, az 1. ábrán látható kiviteli alak­nál a rugalmas (al, a2) és (bl, b2) bádog­gyűrűk (tárcsák) kívül egészen a kerék­koszorúig, ill. belül egészen a kerékagyig érnek és tövükön szilárdan be vannak fogva úgy, hogy megfeszített állapotban görbe­vonal szerint meg vannak hajolva. Meg nem feszített állapotban a tárcsák csaknem vagy teljesen síkalakúak. Az össze­köttetés létesítésére a találmány értelmé­ben kétoldalról (s) feszítőgyűrűket helyezünk el és szorítunk össze a (t) csavarszögek se­gélyével. A tárcsák feszültsége e- csavar­szögek segélyével bármikor szabályozható-Az érintkezési helyeken az (s) feszítőgyűrűk vulkánflberből vagy más hasonló anyagból való (n) alátétekkel vannak ellátva. A két kerékrész rugalmas tárcsái közt célszerűen (h) fagyűrűk vannak beillesztve^ melyek a rugalmasság érvényesüléséhez szükséges játéktér figyelembe vételével a megfeszített tárcsák közt lévő hézaghoz igazodnak, a rugalmasság érvényesülésének pedig határt szabnak, amikor a tárcsák rájuk feküsznek. A 2. ábrán látható második kiviteli alak­nál az (al, a2) és (bl, b2) tárcsák cseké­lyebb szélességűek és mindennemű meg­erősítő eszköz nélkül alkalmas (v) foglaló­gyűrűkbe vannak ágyazva, melyekben a reájuk az (s) feszítőgyűrűk által tengely­irányban gyakorolt nyomás folytán önma­guktól szilárdan tartatnak. E kiviteli alak az előbbivel szemben azon előnnyel bír,, hogy a tárcsák kevesebb anyagot igényel­nek és hogy bennük a megerősítő csavarok eleste következtében furatokra, melyek a keresztmetszetet gyöngíthetnék, nincs szük­ség. >

Next

/
Thumbnails
Contents