60409. lajstromszámú szabadalom • Kerékpárhajtómű

Megjelent 1913. évi julius hó 25-én. MAGY. ^ KIR. SZABADALMI w BB HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 60409. szám. XX/c OSZTÁLY. Kerékpár hajtómű. LAFFOND ANTAL PLÉBÁNOS MARIGNAC-LASCLARESBEN. A bejelentés napja 1912 julius hó 26-ika. Elsőbbsége 1911 augusztus hó 21-ike. Találmányom tárgya kerékpárhajtómű, jellemezve oly mechanikai kombináció ál­tal, mely a kerékpár hátsó kerekének haj­tását azáltal teszi lehetővé, hogy a pedá­lok mindegyikére a lábunkkal fölváltva nyomást gyakorolunk, azalatt, míg a pe­dál az erőkifejtés irányára merőleges vo­nal környezetében van. Ily módon a holt­pontokat 'elkerüljük. Minthogy a két pedálforgattyúkar ugyan­azon tengelyre egymáshoz képest 180° alatt van fölékelve, a jobb láb például (a megfelelő, ezen tengely előtt lévő pedálra gyakorol nyomást, míg a bal láb a megfe­lelő, de ezen tengely mögött lévő pedálra gyakorol nyomást és pedig fölváltva. A két pedálforgattyú kar alternatív hajtó mozgásának a lánckerék tengelyére való átvitele céljából a pedálforgattyúka­rok tengelyére két fogaskerék van, he­lyezve, melyek mindegyike oly kapcsoló­művel bír, mely csak a neki megfelelő pe­dál munkairányában működik. A jobbol­dali pedál fogaskereke egy közvetítő fo­gaskerékkel, ez pedig a lánckerék tenge­lyére erősített haj tófogasker ékkel1 kap­csolódik. A baloldali pedál fogaskereke pe­dig közvetlenül kapcsolódik egy, a láncke­rék tengelyére erősített hajtófogaskerék­kel. Ebből következik, hogy a lánckerék a hajtását a jobboldalon három, a baloldalon pedig két fogaskerék közvetítésével nyeri. Ezen szerkezet azonkívül lehetővé teszi azt, hogy pihenés céljából mindegyik for­gattyúkarral teljes köröket Írassunk le, úgy mint az az eddig használatos kerék­pároknál történik. Menet közben, ha a pedálokat mozdulat­lanul tartjuk, a kerékpár hátsó kereke sza­baddá válik. Csatolt rajzon a találmányom tárgyát képező kerékpárhajtómű példakép vett fo­ganatosítási alakja van föltüntetve. Az 1. ábra a hajtóművet oldalnézetben, baloldalról nézve, a 2. ábra fölülnézetben, a 3. ábra oldalnézetben jobboldalról nézve, a 4. ábra vízszintes metszetben tünteti föl. Mint az a rajzokból látható, az ezen J§e­rékpárhajtóművet képező mechanikai kom­bináció három (a, b, c) tengelybői áll, me­lyek egyike a (b) csak közvetítő. A há­rom tengely geometriai tengelye egy (X— X) vízszintesben fekszik. Az (a) tengelyre van erősítve a két (d, dl) pedálforgattyú­kar, valamint a már említett kapcsolómű, mely pl. állhat egy tárcsából, melyre lej-

Next

/
Thumbnails
Contents