60386. lajstromszámú szabadalom • Acélkerék tüzérségi járművek számára

Megjelent 1913. évi julius hó 24-én-. MAGY. gj^ KIR. SZABADALMI jE® HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 60386. szám. XlX/b. OSZTÁLY. Acélkerék tüzérségi járművek számára. RHEINISCHE METALLWAAREN- & MASCHINENFABRIK CÉG DÜSSELDORF-DERENDORFBAN. A bejelentés napja 1910 december hó 16-ika. Elsőbbsége 1909 december hó 23-ika. Az újabbi lövegtechnika fejlődésénél a nehezebb lövegek számára, melyeknél az­előtt a lövés céljaira külön ágyazásokról és ezenfölül külön, úgynevezett lokerekekről í gondoskodtak oly, minden tekintetben ellen­álló kerék iránti szükséglet mutatkozott, mely lehetővé teszi a lőkerekek alkalma­zásának mellőzését és a lövésnek külön ágyazások nélkül történő eszközölhetését és mely továbbá a vontatás számára is, min­den, szükség esetén előálló körülmények között, esetleg kerékövek alkalmazása mel­lett, célszerűen használható. Az ily keréknek igen nagy igénybevéte­leket kell kibírnia; használhatóságának még akkor sem szabad megszűnnie, ha a kerék lökések vagy lövések folytán megsérül, akár annyira, hogy a keréknek egy része az egészből kiszakíttatik. Ezen követelményeket fakerekek nem ké­pesek kielégíteni, mint a hogy az eddigelé ismeretesekké vált acélkerekek sem felel­nek meg a célnak. Az említett követelményeket csak az oly kerékszerkezet fogja teljesen kielégíteni, melynél az egyes részeknek oly viszonylagos elrendezéséről és alaki kiképzéséről van gondoskodva, hogy minden egyes rész ön­magában véve a lehető legkedvezőbb alak­kal ós ezen alakítása révén oly nagy ellen­állási nyomatékkal bír, a mekkorát a kerék­í nek összalakján belül egyáltalán elérni le­hetséges. A kerék részeinek továbbá akként kell egymáshoz képest elrendezve, megerősítve és kiképezve lenniök, hogy az egyik a má­siknak hatását elősegítse úgy, hogy ezen együttműködő részek összesége oly kereket alkot, melynek súlya a kerekek számára megengedett súlyt ill. az eddigelé haszná­latos fakerekek súlyát meg nem haladja és melynek mindazonáltal az említett követel­mények ki vannak elégítve. A jelen találmány szerint szerkesz­tett kerék már most azáltal tűnik kiy hogy annál a súlyhatár által megszabott, anyagmennyiség tényleg minden ponton a lehető legkedvezőbben van kihasználva,, mely célból a kereket alkotó szerkezeti ré­szek az eddigi acélkerekekhez képest, me­lyeknél a középrész gyanánt lemezkoron­gok vagy amelyeknél lemezből készült, ke­rek harántmetszettel bíró, üreges küllők vannak alkalmazva, teljesen eltérő alakban vannak kiképezve. A mellékelt rajzban a találmány tárgyát

Next

/
Thumbnails
Contents