60338. lajstromszámú szabadalom • Forma betonfal előállítására

Megjelent 1913. évi julius hó 161-én. ^ MAGY. SZABADALMI KIK. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 60338. szám. VIII/a. OSZTÁLY Forma betonfal előállítására. BAGÓSSY FERENC ÉPÍTÉSZ KOLOZSVÁROTT. A bejelentés napja 1912 augusztus hó 18-ika. Jelen találmány tárgya tetszés szerinti hosszúságii fémlapokból, a helyszínen cse­kély fáradsággal összeállítható és ismét szétszedhető forma. A forma ürege jól nedvesített betonnal lesz* kitöltve, majd a beton megszáradása után a formát szét­szedjük, hogy annak ismételt összeállítása által a folytatólagos készítését végezhes­sük. A találmány lényegét a mellékelt rajzok tüntetik föl, ahol az 1. ábrán a sarok és a hosszfal részbeni kiképzésére összeállított forma van fölül­nézetben, a 2. és 3. ábrán függélyes keresztmetszet­ben az 1. ábra A—B, illetve C—D vonala szerint, a 4. ábrán hosszanti nézetben, részben pe­dig metszetben föltüntetve. Az 5. és 6. ábra segédeszközöket mutat részletrajzban nagyobbított léptekben. A formát alkotó úgy a belső, mint ia külső (1) fémlapnak egyik végén két kifelé hajlított és lyukasztással ellátott (2) fül; a másik végén pedig (3) szegély­léc van elrendezve, mely utóbbi ,a fülek befogadására alkalmas (4) lyukasztással bír. Hosszfalak képzésénél mindig a fémlap (2) füllel biró vége kerül a következő fém­| lap (3) lécezéssel ellátott, illetve lyukasz-I tott végével össze, amidőn is a, (2) fület 1 a (4) lyukon átfűzve és (5) ék beverése által a két szomszédos fémlap között kap­csolatot létesítünk. Sarokfalak készítésénél mindkét külső fémlapnak a szögélben találkozó széle (2) fülekkel bír, ezeknek összekapcsolása egy oly (6) fogószerszámmal történik, mely ,a fémlapoknak bármily szög alatti beállítá­sát megengedi. Nevezett fogó (16) szorító szárainak végéhez egy-egy csuklóban forgó (17) toldat csatlakozik, mely viszont egy csapszerű (18) nyúlvánnyal bír, mely szo­rítás alkalmával a (2) fül (19) furatába ha­tol, míg a (17) csuklós toldat szorító fö­lülete, legyenek a fémlapok bármily szög alatt is beállítva, (2) fülre teljesen rálar­pul és azt egyenletesen szorítja. A fogó működtetése (20) csavarorsóval történik, melynek egyik vége, a fogó egyik külső szár végében lévő bővebb (21) furatba minden körülmények között akadálytalanul foroghat, míg az orsó csavarmenettel el­látott másik vége, a szemközti szár (22) villás végződése között forgathatóan el­rendezett (24) csavaranyán hatol keresz­tül. (5. ábra). A belső fémlapok különböző szög alatti

Next

/
Thumbnails
Contents