60324. lajstromszámú szabadalom • Eljárás drótnélküli telegráfiához való fölfogókészülékek helyének meghatározására

Megjelent 1913. évi julius hó 19-én. KIR. MAGY. SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEI RAS 60324. szám. VII j. OSZTÁLY. Eljárás drótnélküli telegrafiához való fölfogókészülékek helyének meghatározására. GESELLSCHAFT FÜR DRAHTLOSE TELEGRAPHIE M. B. H. CÉG BERLINBEN. A bejelentés napja 1912 április hó 9-ike. A jelen találmány dróttalan távirdához való fölfogó készülékek helyének meghatározására szolgáló eljárásra és egy, a célra különösen alkalmas leadó antennára vonatkozik. A találmány tárgya a mellékelt rajz három ábrván vázlatosan van föltűníatve, és pedig az 1. ábra a leadó állomásnak a fölfogókészülékre való működése módját ábrázolja, a 2. és 3. ábrák a leadó antennát, oldalról és fölülről nézve mutatják, mimellett a 3. ábrán a (6) középárboc, áttekinthetőség kedvéért, a középtengelytől jobbfelé lecsappantva van föltüntetve. Az elektromos hullámok segélyével való iránymeghatározásra szolgáló eddigi berendezéseknél vagy irányított fölfogókészüléket használtak a fölfogó helyén, vagy pedig, egyszerű fölfogóberendezés használata mellett, valamely irányított, forgó leadó készülékből jeleket, és pedig minden irány számára egy-egy külön jelt küldtek. Az előbbi elrendezés gyakorlati célokra annyiban kevésbbé használható, amennyiben a hajókon komplikált fölfogó berendezés alkalmazását teszi szükségessé. Az utóbbi elrendezésnek meg van ugyan azon előnye, hogy normális fölfogó készülék alkalmazását engedi meg, itt azonban szükséges, hogy pl. a 32 kompaszszirány számára megadott különböző jeleket egymástól megkülönböztethessük és egyszersmind hangerősségmérést is végezzünk. A jelen találmány segélyével az utóbbi eljárást lényegesen egyszerűsbítjük azáltal, hogy pl. a leadókészülék forgásának kezdetét egy bizonyos irányból kiindulva, a leadó ál'omásról szabályos távolságokban történő, nem irányított időjel jelzi. Ezután minden irány számára egy és ugyanazon irányjel adható. A fölfogó helyen ekkor csak egy hangerősségmérésre van szükség, mert az időjel és a legnagyobb, jlletőleg a legkisebb hangerősség közt lévő időkülönbségből adódik ki az irány. Az elrendezés célszerűen úgy választható, hogy az időjel adásának pillanatában a fölfogó helyen valamely kronométert, pl. hirtelen megállítható órát kapcsolunk be, melynek mutatója egy beosztáson közvetlenül jelzi a leadókészülék szinkrón irányát. Míg a korábbi elrendezéseknél a különböző leadó állomásokat különböző hullámmal, vagy hanggal kellett egymástól megkülönböztetni, a megkülönböztetés lehetőtősége tehát csekély volt, addig a jelen