60104. lajstromszámú szabadalom • Eljárás oly harisnyák készítésére, amely a láb alakjához ráncképződés és megfeszülés nélkül teljesen hozzásímúl

egy (i, j) kötőtűt húzunk és egy második (h) kötőtű segélyével az (fl, f2, f3, f4) stb. és a (gl, g2, g3, g4) stb. hurkokat ugyan­azon (1) szállal, mellyel a harisnyát kötöt­tük, folytatólagosan összeerősítjük és pedig olykép, hogy a (h) kötőtűvel fölváltva kap­csolunk össze két-két szomszédos (fl, f2) hurkot az (i) kötőtűn, azután pedig két szomszédos (gl, g2) hurkot a (j) kötőtűn. Ezután megint két (f3, f4) hurkot az (i) kötőtűn, utána két szomszédos (g3, g4) hur­kot a (j) kötőtűn és így tovább úgy, hogy végeredményben az összes hurkok folytató­lagosan összekapcsoltatnak, megjegyezvén, hogy a harisnyakötésnél szokásos módon oly mértékben, amint az (1) fonalat az egyes hurkokon áthúztuk, az (i, j) kötőtűket azok­ból kihúzzuk. Ezen kihúzás fokozatosan tör­ténik olykép, hogy két-két szomszédos hu­rok közül mindenkor az elsőt balról vesz­szük a megfelelő kötőtűről, a második hurkot pedig jobbról vesszük és rajta hagy­juk a saját kötőtűjén. A hurkoknak jobbról, illetve balról való levétele, ill. lekötése a harisnyának kézzel való kötésénél ismeretes­munkafolyamat. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás oly harisnyák készítésére, melyek a láb alakjához ráncképződés és meg­feszülés nélkül teljesen hozzásimulnak,, jellemezve azáltal, hogy a harisnyát a kötőgépen nem fejezzük be addig, míg a hurkok egyetlen csúcsban összefut­nak, hanem a harisnya végének még nyitott, de már összeszűkülő részén lévő hurkoknak egyik és másik felén egy­egy kötőtűt fűzünk át és a harisnya kötésére szolgáló fonállal folytatólago­san, a (h) kötőtű segélyével az egyik, ill. másik (i, j) kötőtűre fűzött (fl, f2, f3, f4) stb. és a (gl, g2, g3, g4) stb. hurkok közül kettőt-kettőt fölváltva össze­kapcsolunk olykép, hogy két-két szom­szédos hurok közül az elsőt mindenkor balról, a másodikat pedig jobbról vesz­szük és csakis az elsőt emeljük le a megfelelő kötőtűről mindaddig, míg az összes hurkok össze nem kapcsoltattak, miáltal a harisnya vége minden varrás és csúcsképződés nélkül fejeződik be. (1 rajzlap melléklettel.) 4LLA6 RÉSZVÉN'i TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEK-

Next

/
Thumbnails
Contents