60003. lajstromszámú szabadalom • Összefűző kapocs

Megjelent 1913. évi junius lió 27-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMILEIRAS 60003. szám. IX/a/b. OSZTÁLY. Összefűző kapocs. PETER OTTÓ MÉRNÖK MILANÓBAN. A bejelentés napja 1912 január hó 2-ika. Elsőbbsége 1911 március hó 31-ike, A jelen találmány az ismert bádogkap­csoknak, az úgynevezett sarokkapcsoknak javítására vonatkozik, amelyek két szár­nyukkal az egymásra fektetett papírlapok­nak egyik sarkára erősíttetnek és azután a papírköteg sarkának fölhajlítása mellett összehajlíttatnak és a javítás abban áll, hogy a kapocs villa alakjára van kiképezve, mi­által a fölösleges anyag elhagyása folytán nemcsak súlya lesz körülbelül felére csök­kentve, hanem alkalmazása is megkönyítte­tik és kinézése tetszetősebbé lesz. Minde­nek fölött fontos azonban, hogy ezen javí­tott kapcsoknak előállítása minden anyag­hulladék nélkül való, ami a föntebb említett ismert kapcsokra nézve nem állítható. Ezen ismert kapcsok alakja ugyanis két szomszé­dos sarkán letompított, illetőleg ívalakú sa­rokkal ellátott ép3zögű idom, amelynek elő­állításánál nemcsak a sarkok lekerekítése okoz anyagveszteséget, hanem az anyag­szükséglet is nagyobb, mint a jelen talál­mány tárgyát képező, bevágással ellátott kapcsok előállításánál. A találmány a mellékelt rajzon a követ­kező módon van föltüntetve: 1. ábra egy bádogszalagot mutat a javí­ott kapcsoknak telje3 vonallal jelölt kör­vonalaival, míg az ismert kapocsnak kör­vonala baloldalt szakadozott vonallal van föltüntetve; a ] 2. ábra egy kész és a használat céljából előre összehajlított kapcsot mutat; a 3. ábra egy papírkötegre fölcsúsztatott kapcsot ábrázol, végül a 4. ábra a fölhajlított, illetőleg áthajlított, vagyis telj.esen megerősített összefűzőkap­csot mutatja be. A villaalakú összefűzőkapocsnak előállí­tása, miként az az 1. ábrából látható, el­tekintve a bádogszalag fölső és alsó szé­lein az első és utolsó kapocssorok kisajto­lásánál előálló csekély mérvű kivágásoktól, teljesen hulladékmentes, mivel a kapcsok villás alakjuknál fogva minden hézag nél­kül sorakoznak egymás mellé és alá és így a több méter hosszú teljes bádogszalagtó kisajtolhatok, illetőleg kivághatok. A kisaj­tolt kapcsokat a 2. ábrán föltüntetett mó­don összehajlítják, hogy fölhasználásuk megkönnyíttessék, mivel ily módon csak a papírköteg sarkát kell a kapocsba becsúsz­tatni (3: ábra), mire ez utóbbit az (a) ka­pocslábnak egyszerű áthajlítása által erő­sítik meg (4. ábra). A papírlapokat, mint­hogy azoknak sarkai a kapocsból kilátsza-

Next

/
Thumbnails
Contents