59947. lajstromszámú szabadalom • Kötélfeszítő berendezés kötélhajtások számára
feszítőberendezésnek több foganatosítási alakja van föltüntetve. Az 1. ábrában a kötélfeszítőberendezésnek első foganatosítási alakja oldalnézetben van föltüntetve. A 2. ábra metszet az 1. ábrának A—B vonala szerint. A 3. ábrában a második foganatosítási alak van oldalnézetben föltüntetve. A 4. és 5. ábrák vázlatos metszetekben a feszítőcsigáknak és a kötélkorongoknak viszonylagos elrendezését tünteti föl négyzetalakú harántmetszettel biró kötelek esetére. Az első foganatosítási alak csoporthajtásnál van alkalmazva, mely példaképpen hét kötélből áll. Az (a) feszítőcsigák (2. ábra) három illetőleg négy csigából álló két sorban oly módon vannak elrendezve, hogy azok egymás közé nyúlnak vagyis egymáshoz lehetőleg közel vannak elhelyezve. Áz egy sorban elhelyezett feszítőcsigák nincsenek közös tengelyre szerelve és nem is bírnak közös csapágyakkal, hanem mindegyikük egy-egy külön tengelyre van szerelve, ez pedig külön csapágyakba van ágyazva. Az egyes feszítőcsigáknak (b) csapágyai nem mozdulatlanok, hanem az (a) csigáknak két oldalán elhelyezett (c) keretekben, az ezek (e) vezető pályáinak (1. ábra) vezető fölületében kiképezett (d) hornyokban (2. ábra), beállíthatók. A (b) csapágyaknak beállítására egy-egy (f) csavarorsó (1. ábra) és a (g) csavaranyák szolgálnak, melyek a (c) keretnek (h) hídjára támaszkodnak. A (b) csapágyak az (f) csavarorsókkal rugalmasan vannak összekötve. Ebből a célból a (b) csapágyakon két-két (i) vezetőrúd van fölerősítve, melyek a (h) hídnak furatain mennek át. Ezek az (i) rudak a (k) spirális rugóknak rúgótámasztékait alkotják, mely rugók létesítik a rugalmas összeköttetést a (b) csapágyak és az (f) csavarorsók illetőleg ezeknek közvetítésével a (c) keret között. A (k) rugók az (i) rudaknak egy-egy (1) karimája és az (f) csavarorsón fölerősített (m) harántrúd között vannak befogva, mely utóbbiaz (i) rudaknak átvezetésére szolgáló furatokkal van ellátva. A két-két (a) feszítőcsiga (2. ábra) között elrendezett (c) keretben két-két (b) csapágy van vezetve. A (c) keretek (1. ábra) mind a közös (n) összekötő keretre vannak fölfüggesztve, mely a rajzon föl nem tüntetett feszítő súllyal van (esetleg emeltyűknek közvetítésével) összekötve. Ennek az összeköttetésnek csuklósnak kell lennie, hogy az egyes csigasoroknak feszítőcsigáit a kötelekre kényszernek kifejtése nélkül lehessen ráfektetni, miért is az (n) keret csukló csapnak befogadására szolgáló (o) füllel van ellátva. A 3. ábrában föltüntetett foganatosítási alak főleg akkor lel alkalmazást, mikor a feszítőcsigák alulról fölfelé irányított nyomást gyakorolnak a hajtókötelekre, míg az első foganatosítási alaknál a feszítőcsigák általában fölülről lefelé irányított nyomásnak létesítésére használtatnak. A 3. ábrában föltüntetett második foganatosítási alaknál a feszítőcsigák ugyancsak két sorban, egymáshoz képest eltoltan vannak elrendezve. Mindegyik (al) csiga egy-egy (cl) villába van szerelve és ezek a villák egymástól függetlenül és elforgathatóan vannak a (T) tartókeretnek (S) harántrúdjára ágyazva. A tartókeretnek (G) karján egy beállítható feszítősúly van elrendezve. A (cl) villáknak ágain egy-egy (il) nyúlvány van kiképezve, melyek a (T) tartókeretnek (hl) karjaira támaszkodnak, egy-egy (kl) rúgónak közvetítésével. A (kl) rúgónak a (hl) karon alkalmazott (ml) támasztója az (il) nyújtvány irányában az (fl) csavar segélyével beállítható. Ily módon az (ml) támasztónak megfelelő beállításával a hozzá tartozó (al) feszítőcsigát a kötélhez viszonyítva a szükségletnek megfelelően lehet beállítani és az egyes köteleknek feszültségét egyenként szabályozni. A leírt kötélfeszítőberendezésnek működési módja a következő: A közös feszítősúlynak hatása alatt a feszítőcsigák a megfelelő kötelekre fekszenek és ezeket megfeszítik. Minthogy azon-