59668. lajstromszámú szabadalom • Szerkezet cukorvágó- és csomagológépekhez a cukordarabok dobozbarakására
rugók belső lapjához, majd midőn a (19, 20, 22) rendszer már teljesen fölemelkedett, ismét a cukordarabokhoz szorulnak. Az 5—7. ábrákon föltüntetett kiviteli alaknál három sor cukorkocka vezettetik előre az (1) asztalon a merev (3) és a rugékony (4) vezetőlécek között. Midőn az asztal szélére érnek, a szélső (30) kockák egy-egy (5a) fogóba ütköznek (az 5. ábrán szakadozott vonallal jelezve), melyek a cukorsorokat összeszorítják úgy, hogy azok szétesés veszélye nélkül az asztalon túl tolhatók. Minden (5a) fogószak (31) fölső vége a függőleges (33) vezetékben elcsúsztatható <32) csap körül foroghat és önsúlya, valamint a (34) rúgó nyomja lefelé, ezenkívül pedig minden (5a) fogó egy-egy (35) görgőre támaszkodik, mely épen úgy, miként a (33) csúszóvezeték, a föl- és lemozgatható (22) haránttartóra van szerelve. Az (5a) fogóknak (36, 37) része, mely a (35) görgőre támaszkodva csúszik, úgy van alakítva, hogy miközben a fogók fölső (31) vége függőlegesen vezettetik a (33) vezetékben, a fogó alsó vége vízszintesen mozogjon. A szerkezet egyéb részei az előbbi alakoknál leírtakkal teljesen megegyeznek. Midőn az (5a) fogók által összeszorított cukorkockákból kellő számú kocka került •a (9, 10, 11, 12) szárnyak fölé, a tolattyúszerkezet bekapcsolta tik, mikor is a (22) haránttartó a (19) tolattyúrészekkel, az (5a) fogókkal és a (20) lengőtolattyúrés9zel együtt lesülyed. Az utóbbinak ágai sülyedés közben az asztalon maradt kockákra közvetlenül következő (28) kockákat tolják le. Ezek " -eleinte az asztalan maradt kockákra, majd az asztal felőli oldalon lévő (10) szárnyra támaszkodva csúsznak lefelé. A cukorkockasorok a doboz fenekéig tolatnak. Ezután a (8) tartóval együtt lesülyednek és az (5a) fogók (38) részei a (39) harántrúdba ütköznek, mire a fogók végei elmaradnak a tovább sülyedő cukorsoroktól, melyeknek, valamint a (22) haránttartóknak sülyedése csak akkor szűnik meg, midőn a cukordarabok fölső része már a fogók alsó vége | alá került úgy, hogy a (22) tartónak föl- » emelkedésekor a fogók a ^34) rúgó hatása folytán ismét a következő cukorsorokhoz szoríttatnak. A cukorsorok a (22) haránttartónak úgy sülyedése, mint emelkedése közben az asztalon előretolatnak és az asztalt elhagyó cukordarabok a (20, 24, 25) rugékony részekre támaszkodnak, mimellett a (26) szorítóujjak meggátolják, hogy a (22) tartó fölemelkedésekor a (25) lemezrúgóhoz szoruló cukordarabok fölemeltessenek. Midőn a (22) haránttartó legmagasabb helyzetébe került, a (20) tolattyúrészek (24) rugóik révén hátrarántatnak, az (5a) fogók alsó végei pedig ismét a szélső cukorkockákhoz szoríttatnak. Ezen szerkezet minden cukorvágó- és csomagoló-gépre fölszerelhető. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szerkezet cukorvágó- és csomagoló-gépekhez a cukordarabok dobozba rakására, mely a vágószerkezetből jövő egész cukordarabsorokat tol egy függélyesen elmozdítható tartóra helyezett dobozba, azáltal jellemezve, hogy az (1) asztalon előretolt cukorsorok összetartására a cukorsorok irányában eltolható, rugékony (5) támasztótagok vannak elrendezve úgy, hogy a cukordaraboknak az asztalon túl való alátámasztása fölöslegessé válik. 2. Az 1. igénypontban védett szerkezetnek egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy az asztalról a doboz fölé tolt cukorsoroknak a dobozbatolására függélyesen mozgatható (15) tolattyúk szolgálnak, mimellett a doboz fölött, annak falaihoz rugékonyan simuló (9, 10, 11, 12) lapok vannak elrendezve, melyek a cukorsorokat sülyedésük közben összetartják. 3. A 2. igénypontban védett szerkezetnek egy kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a sülyesztő-tolattyúk az asztalról jövő cukorsorok irányában egymáshoz rugékonyan támaszkodó két (19, 20) részből állanak oly célból, hogy a cukordarabok az asztalról a tolattyúk mozgása közben is előretolhatok legyenek.