59490. lajstromszámú szabadalom • Folyadéktartály mozgathatóan kapcsolt szivattyúval
hogy a szivattyú a kar mozgását kövesse, miértisakarfáradás nélkül, állandóan hajtja a szivattyút. A munkás jobb kezével a fecskendező csövet irányithatja. Mikor a szivattyúdagattyú az (I) nyil irányban mozog, (2. ábra) mellső nyilt (5) furatán és a (4) szívószelepen keresztül levegőt szív be, amely aztán a dugattyúnak (II) nyílirányban való mozgásánál a (8) nyomószelepen át a (32) vezetékbe és innen a (34) nyomószelepen át a (26) tartályba jut. A levegő a folyadékot a (21) cső mellett a (35) vezetékbe, innen a (37) fecskendőcsőbe, majd a (10) fuvókába nyomja, amelyből aztán szétporlasztva fecskendezik ki. A (36) csap elzárása után a (26) tartályban az (1, 2) szivattyú segítségével egy bizonyos nyomást létesíthetünk, amely a szivattyú működtetése nélkül tartós fecskendezést enged meg. Ezen berendezés lehetővé teszi a (26) tartálynak folyadékkal való megtöltését is. Erre a célra a 1 alakú (28) összekötőcsőnek (30) záródarabját egy a betáplálandó folyadékba merülő szívószeleppel ellátott csővel helyettesítjük. A (8) szelep gumikorongját eltávolítjuk. Ha most a szivattyú dugattyúja az (I) nyilirányban mozog, folyadékot szív föl, melyet az ellenkező löketnél a (32) vezetéken és a (21) csövön át a (26) tartályba nyom. Ha a berendezést így használjuk, a (21) csövet nem kell alkalmazni, hanem á folyadék a (32) vezetéken át közvetlenül léphet be a (26) tartályba. Célszerű azonban, ha a (28) összekötő csőben egy (38) visszacsapó szelepet alkalmazunk, hogy a tartály a szivattyú levételénél is tömítve zárjon. A 3—5 ábrákon a szivattyú és a folyadéktartály másik elrendezési módja látható hosszmetszetben, fölülnézetben, illetve a 3. ábra A—A vonala szerint vett metszetben föitüntetve. Ezen használati módnál a folyadék a (26) tartályban nincs nyomás alatt és az (1, 2) kézi szivattyúnak kell azt például a (26) tartályon kívül elrendezett (11) légüstbe nyomnia, ahonnan szétporlasztva távozik. A (11) légüstöt a (12) összekötő csővel az 1. és 2. ábrán föltüntetett 1 alakú (28) összekötő csőnek egyik karjára csavaroljuk föl, míg a (12) összekötőcső (39) részéhez az (1, 2) szivattyú kapcsolódik. Továbbá az 1. ábrán föltüntetett (21) cső sem szükséges, azonban a (13) nyomószelepet alkalmazunk. A szivattyú dugattyújának szívólöketénél a (26) tartályban lévő folyadék magától folyik a (32) vezetéken, (28) összekötő csövön és (39) vezetéken át a szivattyúba, honnan — mert a dugattyú nyomólöketénél a (13) szelep zárva van — a (15) szelepen át a (11) légüstbe és innen a (14) összekötő csövön, a (35) vezetéken és (37) fecskendezőcsövön át a (10) porlasztó fuvókába jut, amelyből szétporlaszvta távozik SZABADALMI IGÉNY. 1. Folyadéktartály evvel mozgathatóan kapcsolt, hengerből és dugattyúból álló. . kéziszivattyúval, azáltal jellemezve, hogy az (1, 2) kézi szivattyú mint egységes egész a (26) tartályon csuklósan van elrendezve, hogy így a szivattyút egy karral, kényelmesen leheaen kezelni. 2. Az 1. alatt védett szivattyúval kapcsolt folyadéktartály foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az (1, 2) szivattyú a (26) folyadéktartályhoz egy 1 alakú (28) kapcsolódarab közvetítésével van csuklósan kapcsolva, melynek egyik csőága a szivattyúhoz, illetve a (11) légüsthöz vezet, másik (31) csőága a (26) folyadéktartállyal való csuklós kapcsolódást eszközli és harmadik (29) csőága vagy el van zárva, vagy egy szívó, illetve nyomóvezetékkel van összekötve. (I rajzlap melléklettel.) F4IXA9 RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUOAPESFB*