59296. lajstromszámú szabadalom • Hűtő és porszívó exhaustor
golyós csapágyakban ágyazott (c) tengely jár át. Ezen tengelyen az előnyösen vitorlavászonból, esetleg más alkalmas szövetből álló köpennyel körülvett (d2) henger van megerősítve. A henger fölött a (b) szekrénnyel szoros összeköttetésben lévő (e) dob van elrendezve, melyen az (f) tengely vezett-etik át. Az (f) tengely,- mely szintén ;golyó& csapágyakban nyugszik, a (g) ventilátort hordja, melynek (h) karjaihoz csavarok segélyével a vaslemezből álló (i) lapátok vannak erősítve. , A (b) szekrény belsejében, annak burkoló palástja mentén csavarvonal alakban az -exhaustor közepétől jobbra és balra haladó két-két körülfutó csavarmenetet képező (k) 'bordák vannak elrendezve, melyek célszerűen gyertyánfából készülnek, két oldalt horganylemezzel, szabad részük pedig rugalmas, finom nemezzel vannak bevonva avégből, hogy a henger köpenyével állandóan gyöngén súrlódhassanak. Ily' módon a bordák az exhaustornak úgy jobb, mint baloldalán egy-egy légcsatornát képeznek, melyben a levegő a henger palástja körűi iialadni kényszeríttetik. A (d) henger köpenyének állandó tisztántartására az (1) és (m) körkefék szolgálnak, melyek a henger és a szekrény között vannak elhelyezve és a köpenyhez kívülről gyorsan súrlódnak oly célból, hogy a szövetnek szemnyílásait a levegőnek szabad áthaladása végett tisztítsák. Ugyanezen célra szolgálnak a hengernek belsejében lévő (n) kaucsukgolyók is (1. ábra), melyeket a (b) szekrénynek alkalmas helyén kiképezett (a rajzban föl nem tüntetett) nyíiásáo bocsátunk a hengerbe és innen esetieg el is távolíthatunk. A henger alatt az (o) gyűjtőcsatorna van elrendezve, melyben az összegyűlt por a <p) szekrényben elhelyezett (q) szállító csiga közvetítésével távolítható el az exhaustorból. A venlilátor előtt az (r) szívócső van elrendezve (2. 4bra), melynek a ventilátor felőli része két ágra oszlik, minek folytán a levegő nagyobb mennyiségben beszívathatik (3. ábra). Az (r) csőben még az (s) i tolóka van elhelyezve, mellyel a szívócső hosszát szabályozhatjuk. A ventilátor működésének szabályozására a (t) szabályozószelep van alkalmazva, míg a (tl) tágszabályozó szeleppel módunkban áll a gép mindkét oldaláról egyenlő mennyiségű levegőt beszívatni. A négy (t2) állítócsavarral, melyek hoszszanti hasítékokban elmozgathatok, a szívócsői magasabbra, vagy mélyebbre a kívánt helyzetben beállíthatjuk. A gyűjtőcsatorna az (u) nyíláson hozzáférhető, mely rendes körülmények között üveglappal van ellátva, melyen a lerakódott por mennyisége- megfigyelhető. Az exhaustor hajtására transmissió szolgál. A működési mód már most a következő : Miután a transmissiót működésbe hoztuk, a forgásba jött ventilátor az (r) szívócsövön keresztül levegőt szív be, mely a ventilátorhoz két oldalról áramlik (3. ábra). A ventilátor a beszívott porral telt meleg levegőt az 1, ós 2. ábrákban rajzolt nyilak irányában a szekrényben lévő csavarmenetek között úgy jobb, mint baloldalt egyenként kétszer körülhaladni kényszeríti. Ez alatt a porától teljesen megfosztott levegő a csatornán keresztül a szövettel bevont hengeren átnyomul, míg a por önsúlya folytán a gyűjtőcsatornába hull. Minthogy azonban az átnyomult tiszta levegő a hengerben ellentállásra nem talál, a (v) csatornában a szabadba távozik. Habár a rajzokban csupán csak egy fo~ ganatosítási alak van bemutatva, önként értetődik, hogy a találmány, elvének megtartása mellett, még többfélekép is módosítható. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Hűtő és porszívó exhaustor, jellemezve egy szekrényben forgathatóan ágyazott henger által, melynek vitorlavászonból vagy más alkalmas szövetből álló köpenye által Körülvett tere csővezeték útján a pordús levegőt beszívó ventilátorral van összekötve, mely ezen levegőt a dob belsejébe hajtja, oly célból,