59216. lajstromszámú szabadalom • Kettős ülésű elzáró tolattyú
irányára merőleges irányban is mozgathatók, mely mozgás a tolattyúkat ülésükre szorítja és így a tolattyúk által az ülésekre nyomást fejtenek ki. Ezen mozgatás a kampóknak az ékszerűen kiképezett sza- j lagokon való elcsúszása által eszközöltetik. Ezután a keretek mozgásukat folytatja, összes ékjeik kilépnek üregeikből és a to lattyúk ellené kjein csúszva, ez utóbbiakat szétnyomják és a tömítőnyomást létesítik. A nyitómozgásnál a tolattyúk a (d, d) ékek és (d') szalagok segélyével először ülésükről eltávolíttatnak és azután a nyílásoktól elmozgattatnak. Úgy a tolatytyúk között lévő keret, mint az ülések merevítőbordákkal vannak ellátva. Az üléseknek a peremes torpedó lancirozócsö' vekkel való kapcsolata a szelepülésektől függetlenül történik úgy, hogy ha a lancirozócsöveket- fölszereljük és a fölerősítőcsavarok által nyomás fejtetik ki, akkor az elzárótolattyú tokjának (f, f) pontjain deformáció jöhet létre, anélkül, hogy ez a tolattyúk ülésére átvitetnék. Ugyanezen oknál fogva a víz nyomása sem lehet befolyással a tolattyú üléseire. Az elzárótolattyú .tokja az ülésekkel egy darabban is önthető vagy két vagy több darabból állítható elő: minden esetben a tok alsó részében (m, m) üregeket kell hagyni, ahol homok vagy egyéb a víz által magával so- ! dort tisztátlanságok összegyűlnek és az (r, p) kifolyatócsövek által eltávolíthatók, mimellett (o, o) összekötőbordák alkalmazhatók, melyek a tokot és a szelepüléseket merevítik és szilárddá teszik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kétülésű elzárótolattyú, jellemezve azáltal, hogy két tolattyúval és két kerettel bír, melyek egy közös orsóval mozgattatnak. 2. Az 1. igénypont szerinti elzárótolattyú kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a mozgatóorsóval kapcsolt ékek (d') szalagokkal bírnak, melyek a tolattyúk belső oldalán alkalmazott kampókban csúszhatnak:. 3. Az 1. igénypont szerinti elzárótolattyú kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a tok görbe fölületei a szelepülésektől függetlenül vannak kiképezve úgy, hogy előbbiek deformációja a szelepülésekre nem vitetik át. 4. Az 1. és 3. igénypont szerinti elzárótolattyú kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a tok alsó részében lebocsátcnyílásokkal ellátott üregek vannak kiképezve, a víz által magával ragadott homoknak és egyéb tisztátlanságoknak könnyű levezethetősége céljából. (1 rajzlap melléklettel.) I'allfcs részvénytársaság nyomd íja £udape*un