59052. lajstromszámú szabadalom • Szigetelő vezetékhuzalok számára
szükséges feszültséget már előidéztük, úgy a vezetékhuzalt a (3) görgőre sűlyesztjük és a (2) keresztnyílás érdes (6) alapfölületén levő görgőt ellenkező irányban való rövid utánaengedés által annyira mozgásba hozzuk, míg vezetőhuzal az érdes (7) szorítólemezhez nem szorul. Ezen eljárás a vonal összes szigetelőin egyidejűleg végezhető, mely esetben a vezetékdrót a (3) görgőkön fekszik föl. Ha egy nagyobb vezetékvonalat már kifeszítettünk, úgy a (10) rögzítőpecket egészen vagy legalább annyira kihúzzuk, hogy huzalszakadás esetében a görgő a megváltozott feszítési irány következtében a keresztnyílás másik oldalára gördülhessen és rögtöni beékelődése általa huzal kicsúszását megakadályozhassa. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Vezetékhuzalok számára való szigetelő, 1 melynél a huzal a közepétől két oldala felé szűkülő keresztnyílásban vezettetik és egy görgő test által rögzíttetik, jellemezve a szigetelőn megszakítás nélkül keresztülmenő (2) keresztnyílás és az utóbbiban lévő huzalt minden irányban, rögzítő egyetlen (3) szorítógörgő által. Az 1. alatt igényelt szigetelő kiviteli alakja, jellemezve, hogy a (2) keresztnyílás és a (3) szoritógörgő biztosabb szorítóhatás elérése céljából bordázott, érdes vagy fogazott munkafölülettel bírnak. Az 1. alatt igényelt szigetelő további kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a (2) keresztnyílás fölül nyitott és szigetelő fejének (8) hornyaiba bevezetett, alul érdes, bordázott vagy fogazott (7) lemez által van födve, mely a szorító falat alkotja. Az 1. alatt igényelt .szigetelő foganatosítási alakja, jellemezve a görgő legmélyebb állásától két oldalt kiképezett (2) kereszt;iyílásra merőleges (9) furatok által, melyek a görgőt a feszítés alatt hatástalan helyzetében tartó (10) rögzítőpecek fölvételére szolgálnak. (1 rajzlap melléklettel.) Pallag részvény társasig nyomdája Budapesten