58770. lajstromszámú szabadalom • Egyensúlyozó berendezés repülőgépek számára

mében ezt az eredményt különböző módszerekkel érhetjük el, melyek közül gyakorlati jelentősége háromnak van. Az első -módszer értelmében az egyensúly változásait azáltal egyenlítjük ki, hogy a gép szárnyfölületeit tetemes távolságban rendezzük el és ebből a célból azokat egymást követő síkokban alkalmazzuk; a második módszer értelmében a gép hosszirányú egyensúlyát oly szerv vezérli, mely a szél relatív sebességével függő viszonyban áll, míg a harmadik módszer értelmében a tehetetlenségi erőtől függő szervet alkalmazzuk. Az első két módszerre vonatkozólag hivatkozhatunk a 392684. számú francia szabadalomra, valamint ennek 9668. számú pótszabadalmára, továbbá a 403726. számú francia szabadalomra, melyekben a föltaláló oly gépeket ismertetett, melyeknél ao tartófölületek egymás mögött vannak elrendezve és a röpülés irányára merőleges lengő tengelyekre vannak erősítve, mimellett a síkok hajlásszögét egy oly szárny állítja be, mely szintén a röpülés irányára merőleges tengely körül forog. Ezen gépek nagy síktávolsága a hosszirányú egyensúly hirtelen változásai ellen működik ugyan anélkül azonban, hogy ezeket, megszüntetné. A nagy síktávolság tehát annak is ellenáll, hogy a gép meg nem felelő relatív sebességnél gyorsan a siklóröpülésnek megfelelő helyzetbe jusson, ezen hátrányt azonban ezen aeroplánokon alkalmazott mozgó szárny kiküszöböli. A síkok periodikus hajlásszögváltoztatásai segélyével ezen gépekkel hullámos röpülést érhetünk el, melynél egyes pályarészekben a röpülés mint siklóröpülés megy végbe, minthogy a gép meg nem felelő relativ sebesség esetén a siklóröpülésnek megfelelő helyzetet fölveszi. A hullámos röpülés nyugodt levegőben megfelel a relativ sebesség kívánt változásainak. Mozgásban lévő levegőben azonban a relativ sebesség változásait már nem a gép létesíti önműködően, hanem a szél, még pedig szabálytalan és előre nem látható módon. Az ezen gépeknél alkalmazott szárnyat a szél sebességének változásai önműködően mozgásba hozzák, amiáltal a lengőfölületek hajlásszöge az egyensúly fönntartása céljából a kívánt értelemben* megváltozik. Az említett két szabadalomban leírt: mozgó szárnyak tehát a szél sebességének önműködő kihasználását teszik lehetővé. Ezen szárnyakkal a tartófölületek kezelő szerveinek kellő elrendezése mellett lehetséges: a) az összes fölületek hajlásszögét egyszerre megváltoztatni vagy b) az egyes fölületeknek a gép hossztengelyén elfoglalt helyzetüknek megfélelően más és más hajlásszöget adni, hogy az aeroplán egyensúlyi helyzetét önműködően ismét fölvegye, mihelyt a két határsebességen túlhaladt vagy c) két- vagy soksíkú gépek esetén a súlypont fölött fekvő fölületeknek a súlypont alatt fekvő szárnyakétól eltérő hajlásszöget adni; utóbbi esetben ha az alsó fölületek hajlásszögét a fölső fölületek hajlásszögénél nagyobbá tesszük, az alsó fölületek reakciója növekszik és a légnyomásnak a gépen való támadási pontja sülyed. Ily módon a nyomásközéppontot a súlyponthoz közelítjük vagy azzal összeesővé is tehetjük és a tehetetlenségi erő zavaró hatását csökkenthetjük vagy meg is szüntethetjük. Ha azt akarjuk, hogy a röpülés fővonala a szokásos aeroplánokéhoz közeledjék, elegendő ha a szárnyat úgy szabályozzuk,, hogy az előre meghatározott maximális sebesség a rendes sebességnek feleljen meg. Könnyen belátható, hogy még azon esetekben is, amikor annyira egyenes- vonalban való röpülést igyekszenek elérni, mint ezt a légköri viszonyok megengedik, az említett korácbi szabadalmakban leírt készülék a használatos elrendezésekkel szemben igen lényeges előnyökkel bír. Ha a relativ sebesség a rendes sebességen túlhalad, a gép nagy síktávolsága a hirtelen hajlásszögváltozást meggátolja. Ha a relativ sebesség viszont a veszélyesnek tartott határ alá sülyed, a gép önműködően a siklóröpülésnek megfelelő helyzetet törekszik fölvenni, egyrészt a nehézségi erőből származá nyomaték, másrészt a szárny hatása következtében. A röpülés irányára merőleges tengely