58236. lajstromszámú szabadalom • Berendezés üreges kövek elzárására

A berendezés következőképen működik : A (d) kivágásba fából vagy azbesztből, táblapapirból vagy hasonló anyagból álló (m) lemezt helyezünk. A (b) tolattyút az 1. ábra szerinti hely­zetbe toljuk úgy, hogy (d) kivágása az (a) habarcstartány alá kerül és itt megtelik. Ezután a (b) tolattyút a 3. ábra szerinti helyzetbe visszük és az alsó végén elzárandó (n) üreges követ fölhelyezzük. Most az (n) üreges kő fogvatartása mellett az (i) ollót a (k) lábitó megfelelő lenyomása által föl­nyomjuk ós az (e) lemezt a rajta fekvő (m) lemezzel és (o) habarcsréteggel együtt az üreges kő nyitott vége felé szorítjuk úgy, hogy a sűrű képlékeny habarcs az üreges követ elzárja. Az üreges követ az (m) le­mezzel együtt leemeljük és az (c) habarcs­réteg megmerevedése után az (m)' lemezt leemeljük ós elzárás céljára újból fölhasz­náljuk. Az üreges követ alsó végének elzárása után fürészporral, fahamúval vagy hasonló­val is kitölthetjük és fölső végét habarccsal simán bekenhetjük. A (b) tolattyú ide- és oda tolásánál a tolattyú kivágásában az (m) lemezen lévő habarcsréteget az (m) lemez­zel együtt a most leírt módon kitöltött üre­ges kőre is fölvihetjük és így a töltőréte­get habarccsal elzárhatjuk, mire az (m) le­mezt az elzáróhabarcs megkeményedése után leemeljük. A (b) tolattyú könnyebb ide- és oda tolására (p) vezetőgörgők szol­gálnak. A berendezés egyéb kiképzése ter­mészetesen tetszés szerinti lehet. SZABADALMI IGÉNY. Berendezés üreges köpek elzárására, jelle­mezve azáltal, hogy egy (a) habarcstar­tány alatt egy ide- és oda mozgatható, (d) kivágással ellátott (b) tolattyú van elhelyezve, melyben egy (e) lemez föl-és lemozgatható úgy, hogy a (b) tolattyú ide- és oda tolásánál a tolattyúkivágás habarccsal telik meg úgy, hogy egy üreges kőnek e habarcsrétegre való föl­helyezésénél és az (e) lemez erre kö­vetkező föltolásánál az (e) lemezen lévő habarcs az elzárandó üreges kő nyitott végébe szoríttatik, mire az üreges kő ez­után fürészporral vagy hasonló anyaggal tölthető meg és fölső végén is habarcs­réteggel zárható el. (1 rajzlap melléklettél.) [ALLA8 RÉ8ZVÉNY1ÁRSA8ÁI- NYOMDÁJA DUDAPE8TEN

Next

/
Thumbnails
Contents