57465. lajstromszámú szabadalom • Készülék vízgáz fejlesztésére
4 -fölső része számára nagyobb gőzmennyiség szükséges, mint egy generátorhoz, azonban kevesebb, mint két párhuzamosan lefelé gőzölt generátor számára. A megfelelő közbenső szabályozást az (r4) szabályozócsap által eszközöljük, mely a (p4) vezetékágban van elhelyezve és a párhuzamos lefelé való gőzölésnél közömbösen viselkedik, azonban sorozatos gőzölés esetén önműködően mindegyik generátor fölső részéhez az egész gőzmennyiség tetszésszerinti részét adja hozzá, mely egész gőzmennyiségig párhuzamos lefelé való gőzölésnél a másik generátor fölső részében hasznosíttatik. Sorozatos működésnél szükség esetén pótfenékgőz tápláltatik a (p3) vezetékben lévő (r3) szabályozócsapon és az (m3) mérőkészüléken át. llymódon a különböző gőztáplálóberendezések külön független szabályozással vannak ellátva úgy, hogy minden egyes táplálóberendezés a többi befolyásolása nélkül szabályozható. Mint azt a rajz 1., 2. és 3. ábrája mutatja, az (f) átváltóemeltyű a (k) kapcsoló kikapcsolt helyzetében van föltüntetve és a berendezés oly módon beállítva, hogy párhuzamosan fölfelé vagy bármelyik irányban sorozatosan tetszésszerinti fenékgőzzel gőzölhetünk aszerint, hogy mindkét (vl, v2) szelep, vagy ezeknek csak egyike van nyitva. A (v3) szelep a párhuzamos fölfelé való, vagy a tetszésszerinti irányban történő sorozatos gőzölés alatt zárva van. Párhuzamos fölfelé való gőzölés céljára mindkét (vl, v2) szelep nyitva van és ennek folytán az (s7, s8) és (s3, _s6) gőzcsapok szintén nyitva vannak, míg az (sl, s2, s4, s5) csapok zárva vannak. Az (s) csapon át bevezetett gőz az (r) szabályozócsapon, továbbá az (s7, s8) csapokon és az utóbbiak által szabályozott (p) vezetéken, valamint az (m) mérőkészüléken át a (cl) vezetékbe és azután a két generátoron át párhuzamosan fölfelé halad, míg az előállított gáz az (ol és o2) nyitott csatornákon át távozik el. Tetszésszerint minden egyes generátor részéfé külön fenékgőzkapcsolat és szabályozás alkalmazható, a föntleírt kombinált kapcsolat helyett. Tetszésszerinti irányban, pl. az (a I) generátoron át lefelé és az (a2) generátoron át fölfelé való sorozatos gőzölés céljára a (vl) gázszelepet az (fi) emeltyű mozgatása által zárjuk, miáltal az (s7) és (s3) gőzcsap is záratik; ennek következtében a (p) gőzvezeték a két generátor fenekéhez kapcsoltatik és az (sl, sö) gőzcsapok nyittatnak, miáltal a gőznek az (al) generátor tetejéhez az (sl) csapon, (pl) vezetéken és (ml) mérőberendezésen át való odavezetése lehetővé válik (az (s2) csap a (v2) szelep nyitott állapotában zárva van, úgy, hogy az (rl) és (r4) szabályozócsapok önműködően kellő mennyiségű gőzt szállítanak. Szükség esetén pótfenékgőz vezettetik be az (r3) szabályozócsapon át, mely gőz az (sö) és (s6) csapokon (az (s3,) (s4) csapok zárva vannak), a (p3) vezetéken és az (m3) mérőberendezésen át a (cl) vezetékbe és az (a2) generátorban fölfelé halad, míg a fejlesztett gáz ezen második .generátort a nyitott (o2) csatornán át hagyja el. A sorozatos gőzölés irányának változtatására a (vl) gázszelepet nyitjuk, miáltal az (sl, s5) gőzcsapok záródnak és az (s3, s7) csapok nyílnak; egyidejűleg a (v2) gázszelepet zárjuk, miáltal az (s2, s4) gőzcsapok nyílnak és az (s6, s8) csapok záródnak, llymódon a gőznek az (al) generátor tetejéhez való hozzávezetését az (sl) csap zárja és a gőznek az (a2) generátor tetejéhez való hozzávezetését az (s2) csap nyitja, mire az (r2, r4) szabályozócsapokon, (p2) vezetéken és (m2) mérőberendezésen át önműködően kellő mennyiségű gőz halad az (a2) generátor fölső részébe. Az esetleg szükséges pótfenékgőz, úgy mint előzőleg (r3)-nál vezettetik be és most az (s3, s4) csapokon (az (s5, s6) csapok zárva vannak), (p3) vezetéken és az (m3) mérőberendezésen át a (cl) vezetékbe és az (al) generátoron át fölfelé halad, míg a kész gáz a nyitott (ol) csatornán át távozik el. A ttet-Bzésszerinti irányban történő sorozatos gőzölés tehát a (v2) vagy (vl) gázszelep egy* szerű nyitása által határoztatik meg, mi-