56980. lajstromszámú szabadalom • Készülék csapóajtóknak zárt és nyitott helyzetben való rögzítésére

kjleng, míg az ajtó végső helyzetébe nem jut, amidőn az (a) kart az (f) retesz a ka­ron alkalmazott (i) bevágásnál fogva is­mét megfogja. Az ajtó ezen helyzetében csuzdaként szerepel, az anyag a tartály­ból kiürül; a megtörtént kiürítés után ugyancsak a (h) lánc segélyével az. (f) re­tesz oldható és a csapóajtó az ajtóellen-BÚlyoknál fogva önműködően visszamegy kezdőállásába, vagyis a tartályt zárja és ezen helyzetében az (f) retesz által ismét önműködően rögzíthetik. A találmány tárgya laz ismertetett elren­dezéstől számos eltéréssel is készíthető, azonkívül kocsira is alkalmazható anél­kül, hogy ezáltal a találmány lényege érintetnék, mely mindenkor abban áll, hogy ia csapóajtó zárt és nyitott helyzetében való rögzítésére egy pontban forgatha­tóan elrendezett, rúgó vagy súly hatása alatt álló reteszelő berendezés szolgál. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék helytálló vagy kocsira szerelt tartályok csapóajtainak zárt és nyitott helyzetben való rögzítésére, jellemezve a csapóajtót úgy zárt mint nyitott hely­zetében biztosító, egy helyről oldható egyetlen reteszelő berendezés által. 2. Az 1. igényben védett készülék fogana­tosítási alakja, jellemezve la csapóajtó­val csuklósan összekötött és a csapó­ajtó nyitott. és zárt helyzetének meg­felelő (i) bevágásokkal ellátott (a) rúd által, mely a tartályon tengőén ágya­zott és a rúgó vagy súly hatása alatt álló (f) retesz vezetésére szolgáló (c) hüvelyben vezettetik úgy, hogy ai retesz a csapóajtó nyitott és zárt helyzeteinél ia megfelelő (0 kivágásba csappan, míg a retesz oldása lánc, rudazat vagy efféle útján tetszőleges helyről történ­hetik. (] rajzlap melléklettel.) 'PALLAS RÉSZVÉNN TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN

Next

/
Thumbnails
Contents