56933. lajstromszámú szabadalom • Vasúti jelzőberendezés

jelző lassú menetet jelez, míg a (III) «állásba a jelző másik végállását foglalja el •és a jelző szabad jelzést ad. Mikor -a jelzőt szabadra állítjuk, az (m) csengetyű szólal meg, melyet az (n) nyelve -és a (h) kar (c) ütközője működtet. Enneír -a csengetyűnek az a célja, "hogy c a jelzőt -állító közeg tudomást szerezhessen ai'ról, hogy a jelző tényleg szabadra állt: Mikor a jelzőkar lassú menetet jelez, vagyis kissé lejtős állásban van, az előtte -elhaladó lokomotív a vezetősátrának födelén •oldalt alkalmazott (p) emelőjébe ütközik* anelyet a kétkarú (r) emelőn alkalmazott <g) rúgó tart a nyugalmi helyzetében (4. ábra) mikor az emlőnek laposan kiképezett vége egy megfelelően alakított és fix mó­don ágyazott (s) rögzítőberenctezés mögé fogódzik. A kétkarú (r) emelő egyik kar­jához a (t) zsinór van erősítve, mely gör­gők fölött fut és egy egykarú (u) emelővel ^van összekötve. Ezt az (u) emelőt a (v) rúgó állandóan fölfelé húzza. Az egykarú <(u) emelőn ezenkívül láncok segélyével még egy (w) csúszódarab is meg van erő­sítve, mely az (y) harangba ütköző, rugal­mas ágyazott (x) harangnyelvet viseli. Hogy ^a harang megszólaljon, a keréktengelyen egy (l) emelőkar van fölékeive, mely a (w) -csúszódarab megfelelő állásában a kerék­-tengely forgásánál a (z) emelőbe ütközik. Mikor a jelző tiltó állásában van, az (e) -emelőkar vízszintes helyzetet foglal el. Ha a vonat a jelző előtt elhalad, ez először a leírt berendezést váltja ki és így az (y) harangot megszólaltatja, ezenkívül kivált még agy második (pl) emelőt is, mely rúgó­nyomás alatt álló egykarú (ul) emelőt tesz szabaddá, úgy hogy ez pld. a (2) rudazat segélyével a fék működtetése céljából a (3) •csapot nyitja. Magától érthető, hogy evvel -a rudazattal bármely más mechanikus be­rendezést is lehet kapcsolni, hogy a vonát ^megállítható legyen. A berendezés működési módja a követ­kező : Az állítómű (III) állásánál a jelzőkar sza­badra áll és az (e) emelőkar nem érintke­zik a (p), illetve (pl) emelővel. Az állítómű (II) állásában a jelzőkar lassú menetre áll és az (e) emelő a vonat elhaladásánál a (p) emelőkarba ütközve, ezt kiváltja, úgy hogy a (v) rúgó az (u) eme­lőt lenyomja, a (w) csúszódarab a (z) üt­közővel együtt lesülyed, az (l) kar forgás­nak indul és a kerék forgása következté­ben a (z) ütközővel érintkezésbe jön és az 1 (y) harangot megszólaltatja. Ezt a berende­zést az által állítjuk vissza nyugalmi állá­sába, hogy a kétkarú (r) emelő (5) fogan­tyúját meghúzzuk. Az állítómű (I) állásában mindkét (p) és (pl) emelő kikapcsolódik. A (pl) emelő kikapcsolódása következtében az (ul) emelő szabaddá válik (5 ábra), a 2 rudazat nyitja a fék (3) -légcsapját és a vonat megáll. A (gl) fogantyú meghúzásával a (pl) emelőt a nyugalmi állásba állítjuk vissza. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Vasúti jelzőberendezés, az által jelle­mezve, hogy a jelzőkar oly berende­zéssel van kapcsolva, mely állásának megfelelően a gépen alkalmazott eme­lőket vált ki, melyek a gépen a jelző mindenkori állását jelzik, illetve a fék­berendezést működtetik. 2. Az 1. alatt védett berendezés fogana­tosítási alakja, az által jellemezve, hogy a jelző az emelőkiváltó berendezést a jelzőkarral kényszermozgásszerűen kap­csolt emelőkar alkotja. 3. Az 1. és 2. alatt védett jelzőberendezés foganatosítási alakja, az által jellemezve, hogy a jelző kiváltóemelője a gépen egy emelőt vált ki, mely a maga részé­ről egy kétkarú emelőn van forgatha­tóan ágyazva és egy rúgó hatása alatt . szorul a nyugalmi állásába. 4. Az 1—3. alatt védett berende2és fo­ganatosítási alakja, az által jellemezve, hogy a gépen ágyazott emelő kiváltá* sával egy második egykarú emelő válik ' szabaddá, melyet egy rúgó húz lefelé és mely ezen közben egy mozgathatóan ágyazott csengetyűnyelvvel kapcsolt csúszódarabot tesz szabaddá, úgy hogy

Next

/
Thumbnails
Contents