56919. lajstromszámú szabadalom • Berendezés elektromos futómacskáknak távolból történő kormányzására

a 3. ábra a vezeték oly vezetését tünteti föl, melynél az áramszedők csakis a munka­helyen fekszenek a vezetékre. Mint az az 1. ábrából kitűnik, az (a) és (b) áramszedők egymás mögött bizonyos tá­volságban vannak elrendezve és az (a) áram­szedő a (p) vezérkapcsolón át a munkát végző (q r) motorral van kapcsolva, míg a (b) áramszedő az (n) vezérelektromágnessel van összekötve. A két .áramszedő egymás­tól való távolságának megfelelően a veze­ték a pálya munkahelyein több, egyenlő s hosszúságú (I, II, III, IV, V.) stb. szakaszra van osztva úgy, hogy mindegyik vezeték­szakaszon mindig csak egy-egy áramszedő csuszhatik, míg a szomszédos áramszedők a szomszédos szakaszokra fekszenek. Az (I—V) vezetékszakaszok egy megfelelő (I—IV) kontaktusdarabokkal fölszerelt (c) sokszoros vezérkapcsolónak (h —m) kontak­tusújjaihoz vannak kapcsolva, melynek se­gélyével választás szerint lehet két egymás mellett fekvő vezetékszakaszt a közös táp­lálóvezetékről lekapcsolni, és az (o, f, g) vezetékek közvetítésével a (d) indító hatá­sának alávetni. A (d) indítónak (s) forgaty­tyúja van, melynek jobbra vagy balra tör­ténő beállításával az áramszedőkhöz munka­vagy vezérlőáramot lehet vezetni. A berendezés működési módjának ismer­tetésére az 1. ábrán példaképpen föltéte­leztük azt, hogy a terhet a (III) szakaszon emelni és sülyeszteni kell. Ennek megfele­lően a (c) átkapcsolót a (III) állásba állít­juk, mikor a (III) szakasz a (k) vezetéken, (klll) kontaktuson, (t) vezetéken, (v) kontak­tuson a (d) indító (f) vezetékével kapcso­lódik és a megrajzolt állásban árammentessé válik. A (IV) szakasz az (I, I, III, u, w, e), úton az indítóval van kapcsolva és mint megrajzoltuk, ugyancsak árammentes. Az (I) és (II) szakaszok a (h) illetve (I, ylll, g) úton a + sarokhoz, ép így (n) az (mlll, ylll, g) úton a telep -j- sarkához van kap­csolva. Ezek a szakaszok tehát áram alatt vánnak úgy, hogy a kocsi az (I, II) szaka­szok felett elhaladhat és önműködően a megrajzolt állásba juthat. Minthogy a (III és IV) szaksz, mint a föntebb mondottuk. árammentes, a kocsinak a megrajzolt állás­ban meg kell állania. Az (a) és (b) áram­szedők az alatt, mialatt az (I) és (II) sza­kasz fölött elhaladtak, a -f- sarokhoz rövi­den voltak zárva úgy, hogy a két áram­szedővel kapcsolt (n) kapcsolómágnes nem működhetett. Ha már most az indító (s) forgattyúját az (1) kontaktusra állítjuk, # ak­kor (a) positiv sarok (e2, e, w, u, 1III, 1, IV, b, n, a, III, k, k, III, i, v, f, fl) nega­tív sarok áramkör záródik, az (n) kap­csolóelektromágnes gerjed és a (p) kapcsoló­hengert elforgatja. Minthogy ekkor a mun­kát végző motorhoz áramot vezető (a) áramszedő a minusz sarkon fekszik, a mo­torok pedig másik sarkukkal a (p) vezér­kapcsolón belül ugyancsak a minusz sarokra vannak kapcsolva, a motorok áramot nem kapnak. Ha ismételt áramlökések után az (s) for­gattyúnak a zérus helyzetből az (1) állásba való állításával a (p) vezérkapcsoló a kívánt állásába jutott, az (s) forgattyút a (2, 3, 4) stb. állásba állítjuk. Ennek következtében a (q) vagy (r) mótor kap áramot a pozitiv sarok, (f2, f, f, v, t,kIII, k, III, (a) úton mi­mellett az (n) kapcsoló elektromágnes ugyan­csak a pozitiv sarhokhoz kapcsolódik (b, IV, 1, 1, III, u, w, e, el) úton, úgy hogy nem dolgozhatik. Mikor a kocsi megindul, a (b) áramszedő a (V) az az (a) áramszedő pedig a (IV) szakaszra jut, minthogy pedig mintkét szakasz a po­zitív sarokkal van kapcsolva, a kocsi tovább halad és végül is elhagyja a rakodás helyét. Hasonló módon lehet ezt az egymásután haladó áramszedők által alkotott berende­zést más távolból vezérlő berendezésre vagy közvetlenül vezérelt motorra alkal­mazni. A munkahelyeken az egyes vezeték­szakaszokat a vezetékek megszakítása he­lyett a 2. ábra szerint akként is képzelhet­jük, hogy az 1. fővezeték átmenővezeték, melyet rövid szakaszokra valamivel mé­lyebben fekvő (z) áram vezetősínek osztják meg. Ezek az áramvezetősínek fix módon, vagy fölhúzhatóan vannak elrendezve úgy,

Next

/
Thumbnails
Contents