56861. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés fának és efféléknek nemesítésére

után légmentesen egy szekrényt helyezzünk •és ebből a levegőt teljesen kiszivattyúzzuk, mire a színezőfolyadékot bebocsájtjuk a •szekrénybe és nyomó levegő segítségével a mintázandó fölület felé nyomjuk. A szí­.nezőfolyadék egynéhány mm.-nyire behatol a fa fölületébe, miáltal a mintázás el nem itörülhetővé válik. Lehet ezen sablonokat perforált üreges hengerre is helyezni, mely hengerben a festéktartó szilárdan be van ágyazva. A nyomó levegő a festékoldatot a, sablon közbeeső terein át a mintázandó .fölületbe sajtolja be. A találmány tárgyát képező eljárás to­vábbi változata abbaii áll, hogy elektromo­san vezető anyagból álló sablont vagy matricát alkalmazunk, mimellett a mintá­zandó helyek vezetőképesek, az egyes .minták között lévő helyek nem vezető anyag­gal fedetnek be. Ily matricák úgy leme­zek, mint hengerek alakjában használhatók. A mintázandó fölületet oly oldattal telít­jük, mely az elektromos áram keresztülha­•ladásánál színét változtatja. A sablon fölvi­iele után, mely elektromos áramforrás sar­kához van kapcsolva, azon helyek jelennek meg színesen, melyek a sablon vezető he­lyeinek felelnek meg. A mellékelt rajz szkémás ábrái a talál­anánybeli eljárás magyarázatául szolgálnak. Az 1. ábra a fa fölületének a rovátkolt (hengerek segélyével végzett érdesítését •mutatja. Az (a) deszka fölött több (b) hen­ger úgy van elrendezve, hogy a követő tienger bordái az előző henger bordái közé kerülnek, miáltal a fentemlített módon sűrűn •egymás mellett fekvő barázdák létesíttetnek. A 2. ábra egy légmentésen záródó (c) •szekrényt tüntet föl, mely fémből, azonban iából is készülhet. A szekrény falain alkal­mas módon (d) porlasztó fúvókák vannak -elrendezve úgy, hogy a kezelendő tárgya­kat befogadó teret a finoman eloszlatott állapotban lévő folyadék teljesen kitölti. A 3. ábra az előkészített fafölület mintá­zását tünteti föl. (a) a deszka, (e) a meg­felelő kivágásokat föltüntető, szorosan rá­illesztett sablon, (f) a sablon egyes részei­nek összeköttetésére való perforált fölület és (g) a fölhelyezett szekrény, mely (h) • evaknáló és az (i) nyomólevegő vezetékkel van fölszerelve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás fa nemesítésére, azáltal jelle­mezve, hogy a fát éles bordákkal biró hengerek segélyével a rostok irányára merőlegesen sűrűn egymás mellett fekvő finom rovátkákkal látjuk el és ezen érdesítés által a fát ásványi alkatré­szekből, ragasztó anyagból, víz- és tűz­állóvá tevő oldatokból alló masszával való impregnálásra alkalmassá tesszük, mely masszát légüresség és rákövet­kező fokozott nyomás mellett szétpor­lasztással fölvisszük, mire sablonok al­kalmazásával ugyancsak légüresség és nyomó levegő mellett meghatározott minta elérésére színező folyadékot és celluloidoldatból és formaldehidből álló rögzítőbe bevonatot visszünk föl. 2. Berendezés az 1. igényben védett eljá­rás kivitelére, azáltal jellemezve, hogy a fa fölületének érdessé tételére több, tengelyükre merőlegesen álló éles bor­dákkal biró, egymás mögött elrendezett hengert alkalmazunk, mimellett az egyes hengerek bordái egymáshoz képest el vannak tolva oly célból, hogy a rovát­kák lehetőleg sűrűn egymás mellé ke­rüljenek. 3. Eljárás az 1. igényben védett eljáros fo­ganatosítására alkalmas impregnáló masz­sza előállítására, azáltal jellemezve, hogy az utánzandó fanemhez képest különböző keménységű ásványi alkatré­szek enyvoldattal, vízüvegoldattal, wolf­ramsavas nátronnal, boraxszal, foszforsa­vas nátronnál, glicerinnel és celluloid­oldattal kevertetnek. 4. A 3. igényben védett impregnáló massza előállítására való eljárás változata, azál­tal jellemezve, hogy égetett agyagda­rabokat porrá őrölt állapotban sűrített lenolajjal, illetve lenolajmaradékokkal égetett, tisztított, porrá őrölt azbeszttel, cinkoxiddal, kaolinnal és krétával, fino­man elosztott faanyaggal, cellulózéval,

Next

/
Thumbnails
Contents