56796. lajstromszámú szabadalom • Gáz-, benzin-, petróleum-, olaj-, gőz- és vízturbina kompresszor és szivattyú

rolt terek folyton nagyobbodnak, illetve kisebbednek. I A belső dobot az óramutató járásával j ellenkező értelemben forgatva a (8) térrész j folyton nagyobbodik, miáltal a komprimá- j landó vagy hajtóanyag a (2) válaszfal és i (4, 4') forgó tárcsák által határolt térbe jut (fönt említett (8) térbe), mely egy for­dulat után, — a 6 ábrán látható gépen már félfordulat után — a (2') válaszfal által a (10) csövön át ki lesz szorítva. Nagyobb nyomású turbinakompresszo­roknál, robbanó turbináknál és magasnyo­mású gőzturbináknál, de különösen gázok komprimálásánál a (11), illetve (12) (1., 3. és 4. ábra) forgó szelepeket alkalmazhatjuk, melyeknek alakja a szükséghez képest na­gyobb vagy kisebb kivágással bír. A gépre alkalmazható forgó szelepeknek egy másik kivitele látható az (5) és (9) áb­rán, továbbá 7. és 8. ábrán, hol a szelep hengeralakú felületből áll, mely egyik dobra ékelüető és melyen egynéhány kivágás van, úgy hogy az anyagvezető csővel hol összefüggésbe jut, hol nem. Némely turbinánál, mint pl. víz-, ala­csony nyomású gőzturbináknál, kisebb nyo­mású kompresszoroknál a ventilek teljesen fölöslegesek. Ilyen kivitel látható a 6. ábrán. A (4, 4') forgó tárcsák jelen kivitelnél a forgó dob által kúpkerekek segítségével — kétakkora szögsebességgel mint a belső dob — egymáshoz képest ellenkező érte­lemben forognak, úgy hogy egy pillanatban mind két tárcsának (5) levélalakú kivágása a belső és külső dob által zárt térben egy­másra esik, miáltal szabad utat engednek a (2) válaszfalnak. Egy tárcsa alkalmazá­sánál a (7) és (8) tér kinyitása és elválasz- j 'tása lassabban történnék, kettőnél több j tárcsa alkalmazásánál a gép sokkal kom- ! plikáltabb volna, azért jelen kivitelek a leg- i alkalmasabbak. j Kisebb kompresszióknál a (6) ábrán lát- j ható kivitel a legalkalmasabb. A be- és ki- I engedő csatornák nagyságának és a forgó ! tárcsáktól való távolságának megválasztása ! fontos és a gép kivitele szerint változhatik. ' A gáz- ós vízturbináknál a (9) csövön az anyag betódul, a forgó dob egyik válaszfa­lát maga előtt tolja, mely anyagot az utána következő válaszfal kiszorít. Hasonló módon kompresszornak vagy szivattyúnak alkalmazhatjuk a gépet, ha külső erőforrással forgatjuk. Benzin-, petróleum-, olaj- stb. turbinánál vagy komprimált levegővel kevert hajtó­anyagot engedünk a gépbe a (9) csövön, melyet ott a ventilek elzárása után meg­gyújtunk, vagy pedig a gép által normális nyomású gázt szivünk be, a belső dob (13) térrészébe komprimáljuk, mely komprimált gáz a következő (7') térrészbe lesz en­gedve, és a forgó ventil zárása után meg­gyújtva, a gépet tovább forgatja (5. ábra) Ezen gáz a (10) csövön távozik. Sokkal alkalmasabb azonban egy külön, a haj tógéppel összekötött kompresszorral va­lamely zárt térbe gázt komprimálni s on­nan a már komprimált gázt a hajtó gépbe engedi. . A 7. és 8. ábrán látható gépen a belső (3) dobnak megfelelő nyílásaiba a négyszög keresztmetszetű (4, 4') dugattyúk akként vannak elhelyezve, hogy azok legszélső ál­lásukban az (1) és (3) dob által képzett tér keresztmetszetét teljesen kitöltik, a (3) dob­nak nyílásaiba pedig visszahúzódhatnak mindaddig, hogy a (2) válaszfalak fölöttük épen áthaladhatnak. A (4) dugattyúk a (14) rúgó által vannak lengethetően olymódon összekötve, hogy a rugók egyik végükkel a dugattyúhoz, má­sik végükkel az (5) tengelyhez szilárdan vannak erősítve és a dugattyúk szélső ál­lásaiknál húzva, illetőleg nyomva vannak, úgy hogy középállásaikban nincsenek meg­terhelve. Ezen gép működése a következő: (7. 8. ábra) Az (1) dob az óramutató járásával el­lenkező értelemben forogva (2) válaszfala eléri a (4, 4') dugattyút, mire ez a ferde (15) hornyába kapaszkodó (16) görgő és a (14) ingó hatása alatt a (3) dobba benyo­raatik, úgy hogy á (2) válaszfal fölötte át­haladhat. A dugattyú legalsó helyzetének elfoglalásakor a (14) rúgó is összenyomó-

Next

/
Thumbnails
Contents