56794. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és gép folyadékok emelésére

Ezen kitolás önműködő foganatosításának egyik módja abban áll, hogy az égési ke­veréket bebocsátó szelepet, ahelyett, hogy azt a szokásos módon egy rúgó segélyével elzárnók, nyitva tartjuk mindaddig, míg azt az előre megállapított magasságig meg­emelkedő folyadék el nem zárja, amikor is a kitolandó rész a bebocsátó szelep útján visszaáramlik. Az eddigi ily gépeknél isme­retessé vált kibocsátó szelepnek a megemel­kedő folyadék segélyével történő elzárásra, míg a találmány tárgyánál a bebocsátó sze­lep záratik el hasonló módon vagy más, a megemelkedő folyadék kivánt szintjétől függő elemek segélyével. Lehet pld. egy, a bebocsátó szeleppel összekötött úszót vágó lemezt a szelepet elzáró megemel­kedő folyadék segélyével működtetni. Lehet a keveréknek fölös mennyiségét amennyiben annak a bebocsátó- szelep útján való visszavezetése nem kívánatos, egy, ezen célból elrendezett külön szelep utján kibocsátani, mely egy, a fölös mennyiséget gyűjtő kamrával közlekedik, melyből azután az összegyűjtött keveréket vagj ennek egy részét ismét ki lehet bocsátani a következő admisszió számára. Célszerű a gyűjtő tartály­nak pld. a gáztartókhoz hasonló tágítható alakot vagy elegendő kapacitást ádní, ne­hogy az abba bebocsátott fölös keverék nyomása oly mértékig növekedjék, mely a kellő működést megzavarja. Lehet abban az esetben, amelyben a fölös keverék kitolására egy külön szelep szolgál, "-ezen szelepet akár azon ismert szerkezet segélyével vezérelni, melynél a szokásos be- és kibocsátó szelepek egymást kölcsö­nösen működtetik, akár pedig függetlenül vezérelni. Célszerű abban az esetben, amely­ben az elmozgatandó elemek, mint pld. sze­lepek nagyobb súllyal birnak, semhogy azo­kat az égési kamrában létesülő nyomás­változások kellően elmozgatni tudnák, ezen mozgások előidézésére segédenergiáról, pld. sűrített levegőről vagy villamos áramról gondoskodni, mely azután akár a szivattyú­ban létesülő nyomásváltozásoknak, akár a mozgó folyadéknak közvetlen vagy közve­tett hatása útján önműködően vezérelhető. r A mellékelt rajzokban két, a találmány tárgyát képező eljárás szerint működő gép­nek, nevezetesen egy szivattyúnak és egy rugalmas fluidummal dolgozó kompresszor­nak egy-egy foganatosítási alakja van föl­tüntetve ; az 1. ábra a szivattyúnak vázlatos függélyes metszete; a 2. ábra a szelepvezérlő szerkezettel ellá­tott égési kamra fölső részének függélyes metszete; a 3. ábra fölülnézete; a 4. ábra a kompresszornak vázlatos füg­gélyes metszete; az 5. ábra a gép működését szabályozó szer­kezetnek részleges metszete. Az 1. ábrában föltüntetett belső égésű szivattyúnál, mely a nyomó löketeken kívül szívó lökettel is bír, elsősorban is az (1) égési kamra van kiképezve, melyet a (2) szelep az (a—a) szintről, a (3) szívó cső útján fölszívandó folyadék készletterével köt össze, mely folyadék azután a (4) nyomó cső útján a magasan fekvő (5) tartályba emelendő. Az égési keveréket be- ill. kibo­csátó, szokásos (6, 7) szelepeken kívül a találmány szerint még a (8) kiegészítő sze­lep van elrendezve, mely az (1) kamra és a (10) tartály között a kamrába lenyúló (9) cső utján történő közlekedést szabályozza. A (6, 7, 8) szelepeket vezérlő szerkezet akként van kiképezve, hogy a körfolyam­nak egyik részében a (6) szelep nyitva tar­tatik, a (7, 8) szelepek azonban zárva tar­tatnak, míg a körfolyamnak egy másik ré­szében, amikor is a (6) szelep elzárva tar­tatik, a (7, 8) szelepek tartatnak nyitva. A körfolyam a következő: Tegyük föl, hogy az (1) kamrának fölső részében komprimált égési keverék van je­len, mely, ha majdnem légköri nyomással bírt, a kamrának a (8) szelepen fölüli részét foglalta el és hogy valamennyi (2, 6, 7, 8) szelep zárt állapotban van. Ha már most a keverék meggyújtatik, akkor az (1) kamrá­ban lévő folyadék lefelé szoríttatik, amikor is az a (4) csőben lévő folyadékoszlopot mozgásba hozza, vagyis annak bizonyos

Next

/
Thumbnails
Contents