56773. lajstromszámú szabadalom • Tűzcsöves kazán

csavarok útján összekötni: támcaavarok j csakis az alsó négyzetes részhez szüksége­sek. A (h) rostélyos keletkező gázok a (d) tűzszekrényt és (f) köpenyt összekötő (g) csövön át távoznak. A (c) kamrában (1. és 4. ábra) van az (i) kigyócső, melyben a (k) helyen belépő levegő előmelegszik és (1) hosszúkás vagy kerek lyukakon át a (c) kamrába érkező gázáramba jut, miáltal a levegőben lévő oxigén a magas hőfokú égéstermékek el nem égett részeit (széngáz és korom) töké­letesen elégeti. Az (i) kigyócső úgy van el­helyezve, hogy az égéstermékek közvetle­nül nem érik. A (c) kamrába még egy (n) előmelegítő lehet beépítve, mely jelen példánál hajlított csövekből áll ezen előmelegítőben a rostély alá vezetendő levegő előmelegszik. Az égési levegő az (n) helyen lép be "és a 3. ábrán föltüntetett nyilak irányában keresztül­haladva az (m) előmelegítő csöveken jut a rostély alá. A (c) kamrában lévő berendezések a gá­zoknak azon melegét, mely nem fordíttatik víz elgőzölögtetésre, említett módon hasz­nosítják. A kazán említett kiképzése mellett le­hetővé teszi, hogy minden egyes része az üzem által föltételezett egyenlőtlen módon kiterjedhessen anélkül, hogy a többi része­ket ezáltal rongálná, miként az a jelenlegi lokomotív kazánoknál előfordul. A jelen találmány elvén készült kazánok 5. ábrán látható módon két vagy több tűz­szekrénnyel is készíthetők. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Tűzesőves kazán, mely egy vagy több tűzszekrényből és csöves kazánból áll, jellemezve azáltal, hogy a tűzszekrény fűtőfölületei függetlenül vannak a csöves­kazán fűtőfölületétől elrendezve és hogy egymással merev egésszé vannan egye­sítve. 2. Az 1. alatt igényelt tűzcsöves kazán ki­viteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az (a) tűzszekrény ós a (b) csöveskazán vízterei egymástól teljesen függetlenek, hogy továbbá a tűzszekrény és a csö­veskazán gáztereit (c) kamra köti össze azon célból, hogy a tűzszekrény és a csöveskazán szétválasztásánál víz vagy gőznyomás elleni tömítést oldani ne kelljen. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt tűzcsöves ka­zán kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a (c) kamrában (i) kigyócső van elrendezve azon célból, hogy az annak nyílásain át bevezetett előmelegített le­vegő a fűtőgázoknak még el nem égett részeit tökéletesen elégesse. 4. Az 1. alatt igényelt tűzcsöves kazán ki­viteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a (c) kamrában (m) előmelegítő van be­építve azon célból, hogy az égési levegő magas hőfokra előmelegíttessék. (1 rajzlap melléklettel.) -' rtU-rtG RÉSZviv TÁBSAeA'J MYOMOÁ.-A

Next

/
Thumbnails
Contents