56677. lajstromszámú szabadalom • Mosóhenger szövetek kezelésére és eljárás annak előállítására
fölső henger fölemelkedik, mihelyt a két mosóhenger között vastagabb szövetdarabok haladnak át. Emellett (15) dugattyúk a (12) rugók által szintén fölemeltetnek és a (14) csapágyakkal érintkezésben maradnak úgy, hogy a folyadék a (9) tartányokból a (16) hengerekbe szívatik. Ha ellenben a hengerek között áthaladó szövetdarab vékonyabb, vagy ha a mosás befejeztetett, akkor a dugattyúk a fölső henger súlya következtében ismét lesülyednek, mimellett azonban ez a mozgás nem hirtelenül, hanem csak fokozatosan mehet végbe, mert a folyadék csak lassan szoríttatik vissza a (16) hengerből a (9) tartányba. Ilymódon a folyadék a hengerek sűlyedésére fékezően hat úgy, hogy a két hengernek minden megrongálódása megakadályoztatik. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Mosóhenger szövetek kezelésére, jellemezve azáltal, hogy vasvázas betonból áll és hogy az (1) henger (2) tengelye az utóbbin megerősített (4, 6) lehorgonyzások segélyével a betonmasszával bensően össze van kötve, mimellett (3) üregek alkalmazása által a henger súlya a célnak megfelelő határok között tartatik. 2. Az 1. igénypont szerinti mosóhenger kiviteli alakja, jellemezve azáltal, nogy a páronként elrendezett hengerek egyike utánengedően van ágyazva, a mennyiben e hengernek az állványzat vezetékeiben eltolható (14) csapágyai a (16, 9) folyadékfékek (15) dugattyúira támaszkodnak, míg a dugattyúkra ellentétes irányban ható (12) rugók a dugattyúkat állandóan a csapágyakhoz szorítják. 3. Eljárás az 1. és 2. igénypont szerinti mosóhenger előállítására, jellemezve azáltal, hogy a tiszta, jól mosott homokból és lassan kötő cementből készült betonkeverékhez, a keverékhez szükséges vízmennyiség térfogatát számítva, 6®/0 vízüveget és 1% glicerint, valamint a homok- és cementkeverék térfogatát számítva, még 3^2 % grafitot adunk hozzá, hogy a betonhengereket savoldatokkal szemben is ellenállóvá tegyük. (1 rajzlap melléklettol.) FALLM RésZVÉNVTÁRSASÁC NYOMDÁJA BUDAPESTEN.