56608. lajstromszámú szabadalom • Orrinhalációs készülék
íalhoz hozzáfekszik és a készüléket ily módon rögzíti. Az (1) falak domborítása különbözőkép választható, még pedig annál kisebbre, minél gyorsabban kell a gyógyszernek az orrválaszfalcimpának melege által elillania. A jelen találmány szerinti készülék szilárd gyógyszerek fölvételére alkalmas, mert nincsenek lefelé irányuló nyílásai úgy, hogy a tartályokban még igen kis gyógyszerrészecskék is visszatarthatok, miáltal a gyógyszer teljes fölhasználása van lehetővé téve, ami különösen akkor bír fontossággal, ha a gyógyszer behatása alvás közben is föntartandó. Szilárd gyógyszerek alkalmazásánál nem föltétlenül szükséges telt (1) falat alkalmazni, hanem az finom lyukakkal lehet ellátva, mimellett a gyógyszerrészecskék átesésétől nem kell tartani. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Orrinhalációs készülék, mely áll nyílásokkal ellátott, a belégző szer fölvételére szolgáló egy vagy két (5) tartályból, melyek szorítószerkezettel vannak összekötve és ezek által oly módon vannak az orrválaszfalhoz nyomva, hogy mindegyik tartály és a megfelelő orrcimpa között a légzőlevegő áthaladására köz maradjon szabadon. 2. Az 1. igényben védett készülék foganatosítási alakja, mely áll egy szalagból, melynek egyik vagy mindkét végén két kengyel útján egymással összekötött csészealakú lemezke van elrendezve, melyek a kengyel áthajlítása által egymásra feküsznek és egy tartályt képeznek, míg a szalag áthajtása által a szorítószerkezet képződik. 3. Az 1. igényben védett készülék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a lemezkék szárnyakkal vannak ellátva úgy, hogy az (5) tartályok képződésénél nyílások keletkeznek, melyeken át a beszívott levegő belép és az inhalációs szeren végigvonul. 4. Az 1. igényben védett készülék foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a tartályokban (6) párnák vannak elrendezve, melyek a tartálynyílásokon át a folyékony inhalációs szerrel telíttetnek. (1 rajzlap melléklettel..; PALLA8 RÉSZVÉN Y TÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN.