56594. lajstromszámú szabadalom • Eljárás mesterséges fonalak előállítására

- 2 — bevonatot kapnak, minek folytán azoknak összetapadása még akkor is meg van gá­tolva, midőn azok a vastagabb (cl) fonallá egyesíttetnek, A vizes (d) folyadéknak pld. közömbös só, glicerin vagy hasonlók föloldása által na­gyobb fajsúlyt kölcsönözhetünk; a fajsúly esetleg csökkenthető is, ezáltal, hogy a vi­zes folyadékot alkalmas anyaggal, pld. alkohollal, acetonnal vagy hasonlóval ele­gyítjük. A 2. ábra szerint a (b) fonó fúvókákból kilépő egyes (c) fonalak az (f) folyadékban (g) koagulálódnak és ezen, az egyes fona­nak egymással való érintkezése nélkül ha­ladnak át. Az (f) vizes folyadék alatt egy második súlyosabb (g) folyadékréteg, pld. nitrobenzol, kloroform, széntetraklorát vagy hasonló folyadék van, melyen az egyes fo­nalak áthaladnak. Az egyes (c) fonalakat még ezen folyadékban egyesítjük alkalmas módon egy közös (c) fonallá. A fonalat,' mely itt irányát megváltoztatja azáltal, hogy az edény fenekén megerősített (r) gyűrűn, kampón vagy pálcikán halad át, rögzítés végett ismét víztartalmú (f) folya­dékon vezetjük . keresztül, amikor is az egyes fonalak összetapadását a (g) folyadék okozta vékony bevonat meggátolja. A 3. ábrán szerint a (b) fonó fúvókákból kijövő (c) fonalak a víztartalmú (h) folya­dékban koagulálódnak. A fonalak azután a nehezebb (i) folyadékrétegen mennek át, mely a 2. ábra kapcsán leírt (g) folyadék­réteghez hasonlóan nitrobenzolból, kloro­formból, széntetraklorátból vagy más meg­felelő nehezebb folyadékból állhat, k fona­lak itt ismét egyetlen egy (cl) fonallá egye­sülnek, míg az irányváltozás, mint a 2. áb­ránál, az (r) gyűrű, kampó, pálcika vagy más hasonló elem segélyével eszközöltetik, mire a fonal rögzítés végett másodszor is a (h) folyadékon vezettetik át. Most már a fonal egy harmadik (k) folyadékrétegen me­het keresztül, mely mosásra szolgálhat és benzolból étherből vagy hasonló folyadékok­ból állhat és a (h) folyadékon úszik. A jelen eljárást előnyösen használhatjuk viskozéoldatoknak híg kénsavban való fo­nására. Eddigelé nem volt lehetséges vis­kozéoldatokból híg kénsavban való fonás útján különböző anyagok nélkül haszna­vehető mesterséges selymet előállítani. A találmány szerint a viskozét tiszta, híg kénsavban koaguláljuk, azután az egyes fo­nalakat, pl. mint az 1. ábránál, fölül úszó fe) olajrétegen vezetjük át, majd egy ideig magukra hagyjuk, miáltal teljesen rögzít­tetnek anélkül, hogy az egyes fonalak egy­máshoz tapadhatnának. Az olajat, olajsavat vagy az (e) réteg gyanánt szolgáló más folyadékot pl. 1%-os sóoldattal vagy oldóan ható szerves folyadékkal pl. benzollal való mosás által távolíthatjuk el. Az ily módon előállított termék az eddigieket jóval fölül­múlja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás mesterséges fonalak előállítására a fonó fúvókákból kilépő fonalaknak különböző folyadékokon át való átveze­tése útján, jellemezve azáltal, hogy egy­mással nem vagy csak kevéssé keve­rődő folyadékokat használunk és ezeket ugyanabban az edényben előnyösen egy­más fölött helyezzük el. 2. Az 1. alatt igényelt eljárásnak egy fo­ganatosítási módja, jellemezve azáltal, hogy a fúvókákból kilépő egyes fonala­kat egymástól elkülönítve vezetjük mindaddig, míg azon folyadékrétegen át nem mentek, mely az egyes fonalaknak egymáshoz, való tapadását meggátolja. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt eljárásnak egy foganatosítási módja, jellemezve azáltal, hogy viskozéoldatokat híg kénsavban , vagy más híg savoldatokban koagulá­lunk, majd az egyes fonalakat ezen ol­datok fölött úszó olaj-, benzol-, toluol-, fenol- vagy más hasonló folyadékréte­gen vezetjük át. L Az 1. és 2. alatt igényelt eljárásnak egy foganatosítási módja, jellemezve azáltal, hogy az egyes font fonalakat víztartalmú savoldatban koaguláljuk, mely egy ne­héz szerves folyadék, pl. nitrobenzil, kloroform, széntetraklorát fölött úszik,

Next

/
Thumbnails
Contents