56559. lajstromszámú szabadalom • Gép horonytéglák és más effélék utánvágására, ill. simítására
képest kissé el vannak tolva és az (a, al) tárcsák váltakozó forgása, illetve megállása úgy van szabályozva, hogy az (f, fl) hornyok (fO, f2) falainak utánvágása, illetve simítása, a következőképen megy végbe : A (10, 101) tárcsák forgása közben az (I, II) villák oly helyzetben vannak (2. ábra), amelyben az (I) villa vágóhuzalja a tégla baloldali mellső hornya (fO) folületének pályájában és a (II) villa vágó huzalja a tégla jobboldali lapjának pályáján kívül fekszik. Ennélfogva először a tégla baloldali mellső hornyának (fO) lapja fog után vágatni, illetve simíttatni. Akkor, amidőn a tégla a 2. ábrában föltüntetett helyzetbe jut és a (10) tárcsa továbbforgása a törzsszabadalomban leírt módon megazakíttatik, az (e, el) csapok az (a, al) szegmensek hátsó éleiről lecsúsznak, mindkét (I, II) villa a rugók hatása folytán balra elmozdul és vágó huzaljaik a tégla mindkét (f, fl) horonyának (f2) lapjait simítják. Ha már most a (10) tárcsa újból tovább forog, akkor az (I) villa vágóhuzalja már a tégla baloldali homlokfalának körzetén kívül van, míg a (II) villa vágóhuzalja jobboldalú alsó (fl) horony (fO) lapján működik, vagyis ezt után vágja és simítja. SZABADALMI IGÉNY. Az 53654. sz. törzsszabadalom szerinti gép foganatosítási alakja horonytéglák és máseffélék utánvágására, illetve simítására, jellemezve azáltal, hogy a (10) formahordozó tárcsa homlokfalaira és a formahordozókra erősített (101) tárcsán alkalmazott ékalakú (a, al) szegmensek pályáiba a vágóhuzalokkal ellátott (I, II) villák rugófeszültség alatt álló és (c, cl) csapókon eltolható tartóinak (e, el) csapjai esnek és az (a, al) szegmensek által olyképen befolyásoltatnak, hogy a (10, 101) tárcsák forgásakor az (I) villa vágóhuzala előbb az (f) horony (fO) falának pályájába hozaíik és a (II) villa vágóhuzala a tégla jobboldali homlokfalának pályájából kivezettetik, mire a (10, 101) tárcsák egyidejű megállása mellett mindkét villa az (e, el) csapoknak az (a, al) szegmensekről való lecsúszása folytán kezdeti helyzetébe vissza vitetik, mely mozgás alatt a vágóhuzalok az (f, fl) hornyok (f2) falait utánvágják, illetve simítják, mire a (10, 101) tárcsáknak ezután bekövetkező továbbforgásánál az (f 1) horony (fO) fala a (II) villa vágóhuzala mentén vezettetik és az (I) villa vágóhuzala a tégla baloldali homlokfalának pályájából kihozatik. (3 rajzlap melléklettel.) FALLAeS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA BUDAPESTEN--