56555. lajstromszámú szabadalom • Egyesített kés- és villatisztító, fényesítő és élesítő készülék

feiiőkőből, melynek egymás felé fordított oldalai hegyesszög alatt egymásfelé hajla­nak, alsó részükön pedig össze is érnek. Mindegyik (k, k) fenőkő egy-egy (i) burko­latban foglal helyet, mely a (b) tartórészhez (i') csavarokkal van oldhatóan erősítve. Mind­egyik (i) tartórészbe (j) állítócsavar csava­rodik, mely (k') nyomólap közbeiktatásával támaszkodik a (k) fenőkönek. A (k) fenő­köveknek megfelelő helyen a (b) tartórész -megfelelő bemélyedésébe (h) lágy anyagból, célszerűen fából készült falap van elhe­lyezve, a (b) rész pedig a (k, k) fenőkövek érintkezési síkjának megfelelően (k") ék­alakú bevágásokkal van ellátva azon célból, hogy a kés éle köszörülés közben fémrészek­kel soha ne érintkezhessék. A fölső (b) rész azon célból, hogy a két (e) nemezlapot erősen össze lehessen szorí­tani, (b') fogantyúval van fölszerelve; az alsó (a) rész pedig megfelelően (a') nyúl­vánnyal van ellátva azon célból, hogy a (b') fogantyúra gyakorolt nyomóerő a készüléket föl ne billentse. 5. és 6. ábrákon van föltüntetve azon ki­viteli alak, mely arra alkalmas, hogy a ké­szülék az asztal széléhez legyen szilárdan de oldhatóan erősíthető. Ezen célból az alsó (a) rész ismert módon (n) szorítócsavarral fölszerelt (m) kengyellel láttatik el. Az (m) kengyel természetesen az (a) résszel egy darabból is készülhet öntés útján. Jelen példánál azonban külön darab, mely az (a) tartórész hosszirányú oldalain kiképezett (m'j .nyílásokon halad keresztül. Az (a, b) tartórészek legcélszerűbben ön­•tés útján készülnek és a nemezlapokkal •érintkező részeik nagyobb könnyűség ked­véért (1, 1) áttörésekkel vannak ellátva. A készülék működése az eddigiek alapján világos és magyarázatra alig szorul. A két (a, b) rész a fölső (b) résznek na­gyobb szög alatt való fölemelése által egy­szerűen szétszedhető. A nemezlap, kefe és fenőkő részek elhasználásuk után könnyen •és gyorsan kicserélhető, a (k) fenőkövek pedig a (j) állítócsavarokkal mindig a.kellő távolságra állíthatók be. Az élesítendő kést természetesen a fenőköveknek egymás felé fordított oldala között hosszirányban ide-oda húzzuk. Jelen találmány az ismertetett kiviteltől számos eltéréssel is készíthető anélkül, hogy ezáltal lényegében változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kés- és villatisztító készülék, mely áll két egymáshoz képest kilengethetően elren­dezett nemezlapból, valamint a fölső nemezlaptartón elrendezett (g) tisztító­keféből, jellemezve azáltal, hogy a nemez­lapok valamint a tisztítókefe az (a, b) tartórészekhez könnyen oldhatóan és ki­cserélhetően vannak hozzáerősítve. 2. Az 1. alatt igényelt készülék kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az (e) nemezlapok az (a, b) tartórészekkel érint­kező oldalukon faburkolattal vannak el­látva, mely az (a, b) tartórészeken ki­képezett fecskefark alakú vezetékeknek megfelelően szintén fecskefark alakú vezetékkel van ellátva azon célból, hogy a nemezlapokat a tartórészekből hossz­irányban egyszerűen ki lehessen húzni. 3. 1. és 2. alatt igényelt készülék kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a fölső részhez erősített (g) kefe farésze a (b) tartórész fölső oldalán kiképezett fecske­fark alakú vezetéknek megfelelően szin­tén fecskefark alakúan van kiképezve azon célból, hogy a (g) kefét a fölső részből oldalirányban egyszerűen ki le­hessen húzni. 4. Az 1—3. alatt igényelt készülék kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az alsó és fölső tartórész egymással oldhatóan és könnyen szétszedhetően van oda­erősítve. 5. Az 1—4. alatt igényelt készülék kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az egyik (a) tartórész végén villa közzé fogott (c') csapot, a másik tartórész pedig ezen csapot alulról körülvevő félhenger alak­ban végződő nyúlványt hord azon cél­ból, hogy a két (a, b) tartórészt a fölső (b) tartórész nagyobb szögben való ki­lengetése után, minden további nélkül szét lehessen szedni.

Next

/
Thumbnails
Contents