56543. lajstromszámú szabadalom • Sörcsapoló berendezés a sör hőfokának szabályozására

90°-al való elforgatásával a (7) csővég révén egyedül a hűtő kigyócső van a (8) csővéggel összekötve s így teljesen hideg sört nyerünk a csapból, a (10) csapnak továbbá 90°-al való elforgatásával a (8) csővég el van zárva, vagyis ekkor a (9) csapból sört nem nyerünk, míg az (5, 6) és (7) csővégek egy­mással közlekedhetnek, s így a hordóból sör megy a hűtő kigyócsőbe. További 90°-al való elforgatás után az (5—6) cső jön össze­köttetésbe a (8) csővel, s így közvetlenül a hordóból meleg sör jut a (9) csapba. Föl­tételezve természetesen azt, hogy a hordó nincsen külön hűtve, ami természetesen ebben az esetben nem is szükséges. A találmány tárgyának egy másik kiviteli alakjánál (4., 5., 6. ós 7.) ábra a (8) eső két hengeres furattal van ellátva, melyek közül az egyik (11) furat az (5) és (7) cső révén közvetlenül a hordóval, s a hűtőcső egyik végével, míg a másik (12) furata a (6) cső révén a hűtő kigyócső másik végével van kapcsolatban úgy, hogy a (11) furat állan­dóan a hordóban lévő meleg temperaturájú sörrel, míg a (12) furat pedig a hűtőcsőből jövő hideg sörrel van telve. A (9) csap, mely belül üreges, köpeny fölületén (4> 11) és (12) furatoknak megfelelő lyukakkal van ellátva, mely lyukak közül kettő a (13) és (14) a (12) furatnak megfelelő magasságban egymáshoz viszonyított fekvésre nézve pedig 90°-al elfordítva, míg a (15) és (16) lyukak a (11) furattal megfelelő nívón vannak ki­képezve egymáshoz szintén 90°-al úgy, hogy azonkívül a (14) és (16) lyukak egy alkotó irányában is esnek. így elérjük azt, hogy a (9) csapnak az 5. ábrán föltüntetett hely­zetében úgy hideg, • valamint meleg sör is folyik egyszerre a csapból, a csapnak jobbra, illetve balra 90°-al való elforgatásával pedig hideg, illetve meleg sört nyerünk. Az 1. ábra szerint a (3) fővezeték csőbe is iktathatunk egy három fúrású (17) csapot, mely szintén a sör hőfokának szabályozását .célozza, még pedig úgy, hogy a (17) csap egy bizonyos állás mellett az ezen kiké­pezett (18) kifolyó cső közvetlenül a hordó­val, más állásánál közvetlenül a hűtőcsövei, ismét egy harmadik állása mellett pedig részint a hordóval, részint pedig a hűtő­csővel van összekötve, s végül egy negyedik állásánál a (17) csap el van zárva, s ebben az esetben a föntebb leírt készülék hasz­nálható, .mintha a (17) csap be se volna szerelve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Sörcsapoló berendezés a sör hőfokának szabályozására, jellemezve azáltal, hogy szénsav vagy komprimált levegő nyo­másának az ismert módon való fölhasz­nálásával a hordóból jövő sör, a csapoló csapba való vezetés előtt kigyózó hűtő­csövön van keresztül vezetve, mely cső­rendszerbe megfelelő helyen célszerű csap van iktatva, vagy pedig maga a csapoló csap célszerűen úgy van ala­kítva, hogy a csapnak vagy a csapoló­csapnak megfelelő beállításával, vagy egyedül a hordót, vagy egyedül a hűtő kigyócsövet, vagy esetleg a hordót és a hűtő kigyócsövet köthessük össze a csapolócsappal. 2. Az 1. igény szerinti sörcsapoló beren­dezés a sör hőfokának szabályozására egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a hordóból vezető főcső (3), a hűtő kigyócső, valamint a csapoló­csap (9) közé egy háromfuratú csap (10) van elrendezve azon célból, hogy ezen csap célszerű elforgatásával vagy egye­dül a hordót, vagy a hűtő kígyócsövet, vagy pedig a hordót és a hűtő kigyó­csövet köthessük össze a csapolócsappal. 3. Az 1. igény szerinti sörcsapoló berende­zés a sör hőfokának szabályozására egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a csapoló csaptest csővezetéke kettős furattal van kiképezve, mely fura­tok egyike a hűtő kigyócső egyik cső végével, míg a másik furat magával a hordóval, s ezenkívül a hűtő kigyócső másik csővégével van összekötve, jelle­mezve továbbá azáltal, hogy a belül üreges csapolócsap ezen furatoknak meg­felelő lyukakkal van ellátva azon célból, hogy a csapolócsapnak különböző mér-

Next

/
Thumbnails
Contents