56530. lajstromszámú szabadalom • Sajtolt betonkő és eljárás falazatoknak ezen kőből való előállítására

burkolattal látjuk el; ezután a főarmaturát j a kőharántmetszetű (6) vasrudakat rakjuk j le és ezekre helyezzük az üreges köveket, ezt követőleg pedig a köveket egymással és a (6) vasrudakkal kötőhorgok vagy (4) csapok körül futó (7) huzalok segélyével kötjük össze. Az egyes kövek között kelet­kező üregeket cemeathabarcsesal kitöltjük és a szükséghez képest több kősorból álló két-két mintegy 2 5—3 m. széles tartó közé csömöszölt (8) betonréteget helyezünk. Ha a beton teljesen megszáradt, az áll­ványt eltávolítjuk és a födémet bevakoljuk. A kapott fölületet cementpadlózattal, esetleg xyolithból vagy hasonló anyagból álló, vagy pedig közönséges vak- és hasábos padló­burkolattal látjuk el. A sajtolt kövekből előállított válaszfala­kat épen úgy, mint a rendes falazatot, (9) tartón helyezzük el (6. ábra) és épúgy merevítjük, mint a födémet. A falat ter­mészetesen mindkét oldalon bevakoljuk. Valamennyi vasrész a körülfekvő falak­ban van lehorgonyozva. A merevítés mér­téke természetesen a mindenkor befedendő tér fesztávolsága szerint igazodik. Az alkalmazandó cement amennyire csak lehet portlandcement legyen, melyet 1 : 4 arányban keverünk össze a betonnal. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Sajtolt betonkő, jellemezve a cement­betonból sajtolt köveknek két párhuza­mos fölületén (hosszafalon) kivágott mély (2) üregek, továbbá kötőhorgok vagy (4) csapok fölvételére szolgáló sekélyebb (3) kivágások által és vé*>;ül a két másik párhuzamos érintkezési fölületen elren­dezett a hosszafallal párhuzamos (5) hornyok vagy vályúk által. 2. Eljárás falazatnak az 1. alatti igényben védett betonkövekből való előállítására, jellemezve azáltal, hogy az építkezés helyén elrendezett és lehorgonyzott, célszerűen körharántmetszetű vasrudak­ból álló (6) főarmaturákra az 1. alatti igényben védett sajtolt betonköveket helyezzük, a köveket kötőhorgok vagy (4) csapok körül futó huzalok segélyével egymással és a (6) főarmaturákkal össze­kötjük, az egyes kövek közötti hasíté­kokat cementhabarccsal kitöltjük és több kősorból álló két-két tartó közé csömö­szölt (8) betonréteget helyezünk, ahol is a kérdéses térből ismert módon csak a beton teljes megszáradása után távo­lítjuk el az állványokat. 1 rnjziH|> rafllléklitGeO PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMOÁJA BUDAPESTEN-

Next

/
Thumbnails
Contents