56529. lajstromszámú szabadalom • Gép nyomtatványoknak összehajtására és borítékozására

zettetik, amikor is a második (11) kés, mely a (3) nyomtatvány fölületére közel derék­szög alatt álló síkban csúszik, működésbe jön és a (3) nyomtatványt és ezzel együtt a (9) papirszalagot is a (10) hengerek közé tolja úgy, hogy a (3) nyomtat­vány magasságának egy harmadában össze­hajtatik; ezzel egyidejűleg egy vágószer­kezet a (9) borítékot megfelelő hosszaság­ban elvágja. Ezen vágószerkezet a (12) késből áll, mely a (13) tengelyen akként van elhelyezve, hogy egy ugyanolyan helytálló (14) késsel együttműködik, mely a (9) papírszalagnak másik oldalán lévő állványon van elren­dezve úgy, hogy a mozgatható (12) kés műkö­dése alkalmával a két kés között lévő pa­pírszalag elvágatik; ugyanezen célt termé-­szetesen párhuzamos ollóval vagy bármely más használatos szerkezettel is el lehet érni. A (11) hajtogató kés a középen a (9) bo­ríték szélességének körülbelül megfelelő hosszaságban bevágással van ellátva; (3i ábra), minek folytán, ha a gép nyomtatvá­nyok betolása nélkül mozog, a borítékok nem mennek át a hengerek között, hanem elvágásuk után a gépből egyszerűen ki­esnek. A (11) kés, miután a nyomtatványt, mint föntebb említettük, a hengerek közül ke­resztültolta, a nyomtatványt és ennek bo­rítékát rövid hajtogatott oldalával fölfelé a (15) asztal és a (16) lemez közé vezeti (1. ábra), melyet a (17) tartószerkezet lazán hord úgy, hogy midőn a nyomtatvány és a boríték alatta fekszik, a lemez kissé meg­emeltetik, egész BÚlyával a nyomtatványra és a borítékra fekszik és ezeket erősen oda­szorítja a (15) asztalhoz. A (11) kés ugyanazon irányban folytatja útját és miután a (16) lemez alatt lévő nyomtatványt és a borítékot előre szorí­totta, ezeket oly helyzetbe hozza, melyben azokat a (15) asztal végén elrendezett (18) csiptetőszerkezet fölfogja (2. ábra). Ezután a (11) kés visszahuzatik és a (15) asztal fölületére derékszög alatt működő (19) kés a nyomtatványra és borítékára leesik és ezeket a (20) hengerpár közé tolja, miáltal a nyom­tatványnak utolsó harmada az első harmad fölé áthajlíttatik, miközben a borítéknak fölül lévő része egyidejűleg az utolsó haj­tásba belefekszik. Ennek lehetővé tétele végett a boríték oly hosszaságban lesz el­vágva, hogy a (19) kés a borítékot megfog­hassa. Abban a pillanatban, amelyben a (19) kés a nyomtatványt és borítékát abba a, helyzetbe hozta, melyben azok az utolsó hajtogatást kapják és midőn azok, mint már említettük, a (20) hengerek között újból átmentek, a (21) végnélküli szalag (1. ábra), mely a (20) hengerek egyike körül és a (22) tartályon áthalad, a borítéknak alsó oldalán lévő részét enyvvel vagy péppel bevonja úgy, hogy a boríték ragasztásra kész. A hajtogatott nyomtatványt borítékával együtt a (20) hengerek függélyes vagy kö­zel függélyes helyzetben viszik tova, ami­kor is annak alsó tésze a (23) támaszra fekszik (2. ábra), míg a (9) borítéknak szabad vége a nyomtatvány fölső vége fölött kiáll. Ezen helyzetben a nyomtatvány, borítékával együtt a (24) ujjak egy sora alá kerül, melyek a borítéknak azon oldalára gyakorolnak nyo­mást, amelyen az enyvvel bevont szél van, míg a másik oldalon a (25) csapó van el­rendezve, mely a (20) hengerek egyikére vagy az állvány valamely más részére van fölfüggesztve és arra szolgál, hogy a borí­tókra gyönge nyomást fejtsen ki, mellyel ezen utóbbi a nyomtatványhoz hozzászorít­tatik; ezen célból a (25) csapó hegyes szög alatt van elrendezve úgy, hogy önsúlyánál fogva a borítékra nyomást gyakor-ol; lehet azonban a csapót rúgóval is ellátni. A (23) támasz egyik oldala a (23aj kari­mával van ellátva, melyet rúgó tart meg oly helyzetben, hogy a nyomtatványnak és borítékának fölfogása alkalmával a karima a támaszon túlnyúl. Midőn azonban a nyom­tatványt borítékával együtt a (24) ujjak le­szorítják, a (23a) karima a nyomásnak en­ged, amikor is fölső széle a (23) támasz fölső részével egyazon helyzetet foglalja el, amint ez az ábrában világosan látható.

Next

/
Thumbnails
Contents