56448. lajstromszámú szabadalom • Önműködő vetélőcséveváltó szerkezet szövőszékek számára
tartályban a belső rövidebb (i) tartályt normális helyzetéből ki is tudná szorítani* e csapó végül a külső (il) csapóhoz fekszik úgy, hogy e két csapó együttes gátló hatását már a csévenyomás nem tudja legyőzni. A 2. • ábrabeli példánál a közös csapon ágyazott két csapó helyett különböző tengelyeken lenghetően fölfüggesztett (m, ml) neheaékhengerek alkalmaztatnak, melyek ugyancsak a második és harmadik csévesor számára képeznek ütközőket. A 3. és 4. ábrabeli példánál az (a) tartály külsején csak egy egyetlen (n) gátlócsapót alkalmazunk, melynek szélső helyzetét — amelyet pl. túlságos csévenyomás ; esetén foglal el! — egy beállítható (o) ütköző határolja. Ezen ütköző kúpos fejjel biró csavar, melynek előre vagy hátracsavarása által a csapó szélső helyzete bizonyos határok között változtatható. A csavar teljeis hátracsavarásakor az (n) csapó teljesen fölszabadul. A- jelen szerkezeteknél is lehetne a csévéket a törzsszabadalom szerint a kibocsátónyílástól közvetlenül a beverőhöz vezetni, ahelyett, hogy azokat körülvezetnők. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Az 56168. sz. szabadalom szerinti vetélőcséveváltó szerkezet foganatosítás! alakja, jellemezve azáltal, hogy az (a) vetélőcséveMda belső tehermentesítőféks helyett a láda külsején (i, il, m, mlfn) gátlószervek vannak elrendezve, melyek a (b) csévekibocsátó nyíláshoz és (f) táplálópályához képest úgy vannak mozoghatóan ágyazva s kimozgásukban határolva, hogy a láda csévetartalmának nyomása alatt mindig csak egy sor cse— vét engednek a tápláiópályára jutni. 2. Az 1. alatti szerkezet foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy kétmozoghatóan ágyazott (i, il, m, ml) gátló szerv egyike az alulról) második, másika az alulról harmadik csévesor számára képez ütközőt. 3. Az 1. alatti szerkezet foganatosítási alakja, jellemezve egy egyetlen mozogható (n) gátlószerv által, melynek szélső helyzetét egy beállítható (o) ütköző szilárdan határolja. (1 rajzlap melléklettel.) PALLAS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYOMDÁJA ELLAFE6TEN