56445. lajstromszámú szabadalom • Szivattyú gáznak nyomófolyadékkal való szállítására

törik meg de mindegyik folyadéksugár több (c) csatornára oszlik szét és a dugattyú­szerűen ható folyadékrészek bennök a szál­lítandó gázmennyiséget maguk előtt tolják. A szivattyú már a leírt részekkel is bizto­san dolgozik. Ha azonban a (c) csatornák egyikének torkolatát a 2. ábrabeli (d) helyen megvizs­gáljuk, ahol éppen egy kis folyadékdugattyú lép ki belőle, míg fönt egy új folyadék­sugár ömlik bele és ha figyelembe vesszük, hogy e pillanatban benne a nyomás inkább csökken, mint sem növekszik, úgy könnyen megértjük, hogy energiát vesztenénk el, ha a következő pillanatban kívülről nagyobb nyomással levegő vagy gáz hatolna vissza be csatornába úgy, hogy a fönt belépő fo­lyadékdugattyúnak egész pályáján a csa­tornán át nagyobb külső nyomás ellen kel­lene dolgoznia. E hátrányos körülmény föllépését, amely gyakori ismétlődés esetében összegeződve a hatásfokot nagyon lerontja, a dob alsó forgó fölületét záró, (f) kiömlő nyílásokkal ellá­tott (p) zárótesttel gátoljuk meg a talál­mány szerint; e zárótestnek kiömlő nyí­lásaiba a gáztömegek és a folyadékrészecs­kék a (c) csatornákból előzőleg a kellő nyo­másra komprimálva léphetnek csak ki, míg máskülönben a (c) csatornák alul zárva van­nak úgy, hogy nyomott levegő vagy gáz a csatornákba nem léphet vissza be és a fönt beáramló folyadéksugarak kisebb nyo­más ellen dolgoznak, amely nyomás a csa tornákból való kilépésüknél uralkodó nyo­niásnak felel meg: E működésénél fogva a (p) .zárótest a hatásfok tetemes növelésére szolgál. A kiviteli részleteknek az elérendő cél szempontjából egymással arányos kellő mé-Tetezését a 2. ábra mutatja; a (p) zárótest a pontos működés végett beállíthatóan van a szivattyúban megerősítve, amint ezt az 1. ábrából láthatjuk. A szivattyú kifejtett működési módja megfelelően változott értelemben, érvényes arra az esetre is, ha nem egy gáztartány­nak kiürítésére, hanem ellenkezőleg megtöl­tésére szolgál, azaz nem mint szívó, hanem mint a nyomószivattyú dolgozik. De nem­csak a rajzbeli példa szerint tengelyirány­ban működő szivattyúkra vonatkozik to­vábbá a találmány, hanem épúgy alkalmaz­ható sugárirányú működésű szivattyúknál is, amelyek tehát sugárirányban mozgatják tova a folyadékot és a gázt. Az a fontos, vagyis a jellemző a talál­mányra, hogy a forgódob szállító csatornái­nak torkolata előtt zárótest alkalmaztatik, olykép elhelyezett és szétosztott kiömlő nyílásokkal, hogy ezeken keresztül a folya­dékok és a komprimált gázok kiléphesse­nek, ellenben visszaható nyomás a csator­nákba ne juthasson be. Megemlítjük még, hogy a (t) dobot kívülről motorral is for­gathatjuk, ahelyett, hogy a folyadéksugarak forgatnák azt. SZABADALMI IGÉNY. • Szivattyú gáznak nyomófolyadékkal való szállítására, amely folyadék egy forgó­testnek csatornáiba lép be szakaszosan és bennük mozgási energiájával dugattyú­szerűen működik, jellemezve egy kiömlő nyílásokkal ellátott, az anyagseállító csatornák kibocsátó végeit zárótest által, amely — kellően beállítva — e csator­nákat csak abban a pillanatban nyitja, ha bennök a nyomás legalább is a ve­tek (az elvezetés) nyomásának felel meg. (1 rajzlap melléklettel.) mum qeszvÉwvtAmaaao nyovoJua auMfWTfc

Next

/
Thumbnails
Contents